Gallai Zsuzsa elmondta: korábban a tanulót képző kozmetikus havonta állami térítést kapott tanulónként. A mostani gyakorlat szerint tanulói szerződést kell kötni, és ez kiadási kötelezettséget – például minimális bérfizetést, munkaruha biztosítását, étkezési hozzájárulást – ró a képzőhelyekre, ugyanakkor a kiadások egy részét évente egyszer visszaigényelhetik. A kozmetikus ipartestület elnöke szerint mindez a tanulóképzéssel járó anyagköltséget sem fedezi. Az elnök szerint a tanulói szerződés jelenlegi gyakorlata ebben a szakmában hosszú távon nem válik be, ezért félő, hogy néhány év múlva hiányozni fog a jól képzett szakember.
Gallai Zsuzsa kitért arra, hogy az ipartestületek tagságukat segíteni kívánják a pályázati felkészülésben. Úgy látják, hogy a következő időszakban a pályázati ismeretek elengedhetetlenek lesznek egy vállalkozás számára, ezért összefogva a szépségiparban működő többi ipartestülettel, pályázatíró tanfolyamokat szerveznek. Jelenleg az igényeket mérik fel, és megfelelő jelentkező esetén tanfolyamot tartanak, hogy egyszerűbb pályázatoknál a vállalkozók maguk is beadhassák igényüket, és ne kelljen profi pályázatíróhoz fordulniuk.
Mégse lesz az enyészeté Schindler gyára, ami a holokauszt mellett a viharos 20. századnak is emléket állít
Oskar Schindler második, brünnlitzi gyára elhagyatottan áll Csehországban. De már nem sokáig: az egykori textilgyárból múzeum lesz, a munka jelenleg is folyik. Nyugdíjas brit önkéntesek is részt vesznek benne, őket kísértük el a Brno közelében lévő Brněnecbe.