Sport

Legenda aprópénzért

Martin Brodeur élete első olyan NHL-es szerződését írta alá, amely nem a New Jersey Devilshez köti őt.

Az észak-amerikai jégkorong-bajnokság történetének legtöbb alapszakasz-győzelmével rendelkező hálóőr 21 szezont húzott le eddig a tengerentúli profiligában, mindet az őt 1990-ben ledraftoló New Jersey Devils színeiben – háromszor Stanley Kupát is nyert az együttessel. A nyáron aztán nem hosszabbították meg a lejáró szerződését.

A 42 éves Martin Brodeur nem adta jelét, hogy vissza akarna vonulni, pusztán csak kivárására játszott. Múlt héten aztán próbajátékra ment a St. Louis Blueshoz, amely nagy terveket szövöget, azonban elsőszámú kapusa, Brian Elliott térdsérülés miatt egy időre kidőlt a sorból.


Legendás szignó
Fotó: Twitter

A veterán kapuvédő meggyőző teljesítményt nyújtott, így szerződteti is a Blues, egy évre, nagyon jó áron, 700 ezer dollárért cserébe. Ezen felül 10 ezret kap minden egyes pontért, amit vele szerez a St. Louis.

„Egy jó lehetőségre vártam, ez a Blues lett végül. Jól éreztem magam a kapuban – mondta a kétszeres olimpiai bajnok Brodeur, aki csapat nélkül is edzésben tartotta magát. – Nagy változás lesz ez az életemben, de átgondoltam mindent, beszéltem a családdal és a barátokkal is, és úgy érzem, ez most a legjobb döntés.”

Magyar idő szerint pénteken hajnalban, Nashville-ben debütálhat A Bluesban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik