A társaságok pr cégének csütörtöki tájékoztatójából kiderül: Justin István 11 évvel ezelőtt kezdte pályafutását a Stollwerck Budapest Kft.-nél, 1999 óta tölti be a társaság ügyvezető igazgatói pozícióját, 2004. szeptemberétől a Bonbonetti Kereskedelmi Kft ügyvezető igazgatója is.
„Justin István vezetői megbízatása során sikeresen és eredményesen vezette az édesipari céget” – derül ki az MTI-hez eljuttatott közleményből.
A tájékoztatás szerint Justin István távozását azzal indokolta, hogy a 2005-ös évet tekintette megfelelő időpontnak arra, hogy „egy igen jelentős és sikeres korszakot lezárva” más kihívások után nézzen.
A cégcsoport részvénypakettjének döntő hányadát a Raiffeisen CEE Private Equity Fund L. P. tartja a kezében, amely mögött a Raiffeisen Zentralbank Austria és jelentős európai befektetői intézmények állnak. Magyarországon két jelentős édesipari termékgyárat működtetnek, a Stollwerk Budapest Kft.-t és a Choco Bonita Édesipari Kft.-t.
A Stollwerk Budapest Kft. 2002. évi árbevétele 12,4 milliárd forint volt, üzemi eredménye ekkor 134 millió forintot ért el. 2003-ban a Stollwerk árbevétele 13,6 milliárd forintra emelkedett, üzemi nyeresége 148 millió forint volt. A Choco Bonita árbevétele 2003-ban 1,1 milliárd volt, míg 2002-ben 0,9 milliárd forintot tett ki.
