Szórakozás

Jamie Oliver 45 éves felesége az ötödik vetélés után is vágyik egy újabb gyerekre

A családja aggódik érte.

A sztárszakácsnak és nejének, Jools Olivernek öt gyereke van, a legkisebb, River 2016-ban született. A pár azonban nagyon szeretett volna egy hatodik babát, ám idáig ez nem jött össze. Jamie Oliver felesége River előtt kétszer vetélt el, a kisfiú születése után pedig még háromszor. Jools Oliver egy podcastban mesélt a legutóbbi alkalomról és arról, hogy hogyan tovább.

Szeretnék egy hatodikat, tényleg szeretnék, de azóta volt három vetélésem… a legutóbbi három héttel ezelőtt. Gondolkodtam és nem tudom mi legyen. Szeretnék, de még rá kell jönni, hogy mentálisan jó ötlet-e. Meg persze fizikailag is, hiszen 45 éves vagyok, majdnem 46

– idézte a Hello! Joolst, akiért már nagyon aggódnak a testvérei és az édesanyja. Utóbbinak egy darabig nem is árulta el a legutóbbi vetélést.

Mindezek ellenére még vívódik, mert nagyon szeretne egy babát. A beszélgetés során azt mondta, ad még magának egy évet, és ha addig sem sikerül, akkor végleg lezárja ezt a fejezetet az életében.

Kiemelt kép: Michael Melia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik