Élet-Stílus

Leszoktak, mégis rágyújtanak

Az erős dohányosok több mint fele még azután is rágyújt, hogy „leszokott”.


Azt hitték sikerült… – Fotó: Shutterstock

Bár saját bevallásuk szerint egy életre letették a cigarettát és ha rákérdeznek, több mint felük „nemdohányzóként” aposztrofálja magát, úgy tűnik, a leszokott dohányosok nagy része még ekkor sem válik teljesen füstmentessé. 50% ugyanis visszaesik és naponta 2-3 szálat még úgy is elszív, hogy állítja, sőt mi több, el is hiszi magáról, hogy füstmentes.

Amiért a többség a leszokás mellett dönt:
– betegség
– életmódváltás(hoz kapcsolódóan)
– anyagi nehézségek
– haláleset a dohányzás miatt a családi vagy baráti körben

 

Persze a család és a barátok előtt a többség titkolni próbálja a kudarcot, és olyankor él szenvedélyének, amikor elméletileg „a boltba megy”, „kutyát sétáltat”, vagy a „barátaival rohan találkozni”. De ők legalább megpróbálkoznak azzal, hogy felhagyjanak életveszélyes szenvedélyükkel: habár a dohányosok 80%-a szeretne megszabadulni függőségétől, csak nagyon keveseknek sikerül végül teljesen felhagyni a füstöléssel.

Életveszélyes szenvedély:
– Magyarországon a dohányzás az egyik legelterjedtebb szenvedélybetegség: a felnőtt férfiak 38,2%-a, míg a nőknek 23%-a naponta dohányzik.
– Ez az arány még az európai átlagadatokhoz képest is nagyon magas.
– A betegségekre vonatkozóan: évente 140 ezer elhalálozás történik, amiből 28 ezer közvetlenül a dohányzás miatt.
– A dohányfüst 43 különböző, rákkeltő anyagot tartalmaz, míg az égő cigarettában közel 4000 különféle vegyület keletkezik az olyan kémiai folyamatok, mint az oxidáció, a dehidráció és a szublimáció.

Míg a többség visszaesik, az erős dohányosok meg se próbálkoznak. Azt mondják, csak akkor hajlandóak elgondolkozni a leszokáson, ha valami komoly betegséget találnak náluk. Erre pedig már akkor is nagyobb az esélyük, ha naponta csak 1-2 szálat szívnak el (nemhogy több dobozzal): a szívbetegségek kialakulását ugyanis már egy szál cigaretta is 30%-kal emeli, nem beszélve a tüdőrák, az allergia, a vitamin- és oxigénhiányos állapotokról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik