Hatina 35 évig volt a Slovnaft kötelékében, ahol eredetileg szakmunkásként kezdte, de a Mol Rt. belépését megelőzően már hosszú éveken át a nagyvállalat vezérigazgatója, azt követően pedig évekig az igazgatótanács elnöke volt.
„Alapos megfontolás után döntöttem úgy, hogy távozok egy virágzó, sikeres társaságtól, melynek meggyőződésem szerint igen ígéretes távlatai vannak, ami megnyugtató” – nyilatkozta a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek a leköszönő Hatina, akiről úgy tudni, hogy a jövőben a – közelmúltban befektetői társasággá átalakult – Slovintegránál fog tevékenykedni. Hogy milyen munkakörben arról nem árult részleteket, de azt közölte, hogy elhatározását kedden Budapesten jelentette be a Mol Rt. vezetésének.
