Szórakozás

Kirúgták az amerikai tanárt, mert egy kávézóban arcon köhögött egy egyéves kisfiút

A gyerek nem sokkal később belázasodott, ami a pandémia idején különösen komoly dolog.

Hatalmas felháborodást váltott ki a kaliforniai San Joséban annak a tanárnak az esete, akit elbocsátottak az állásából, miután kiderült, hogy leköhögött egy alig egyéves csecsemőt, írja az Abc7.

A meg nem nevezett tanárnő az Oak Grove School District tankerület alkalmazásában állt, mikor a múlt hónapban egy kávézóban levette a maszkját, az egyéves gyerek fölé hajolt és nemes egyszerűséggel leköhögte azt. Ez már magában elég ok lenne a felháborodásra, de a kisfiú nem sokkal az incidens után belázasodott, ez pedig a pandémia idején különösen nem tréfa dolog.

Az esettel kapcsolatban megszólalt az anya is, aki elmondta, a tanár kezdett velük komfrontálódni a kávézóban. A nő kifogásolta, hogy nem tartják meg tőle a kellő távolságot, ezt követően köhögött rá a gyerekre. Az anya azt mondta, olyan gyorsan történt az egész, hogy mire felfogta mi történik, a nő már ott sem volt.

A tankerület vezetője az Abc7-nek azt mondta, amint tudomást szereztek róla, hogy mit követett el az alkalmazottjuk, azonnal elbocsátották. A nőt kamerafelvételeken azonosították, ezt követően hamar kiderült, hogy tanárként dolgozik az iskolában. Ennek hatására rengetegen kezdtek tüntetni azért, hogy rúgják ki, a tankerület pedig elég gyorsan reagált.

A híradások azt még hozzáteszik, hogy a köhögésnek nem lett komolyabb követkeménye, a kisfiúnak hamarosan elmúlt a láza.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik