65 ország születési adatait elemezték ahhoz a tanulmányhoz, amit a közelmúltban hoztak nyilvánosságra a The Lancet című orvosi folyóiratban. A kutatásból kiderült, hogy az újszülöttek egy nagy hányada – a világ minden részén, beleértve a fejlett országokat is – koraszülött: 2010-ben világszerte a babák 11,1%-a érkezett korábban, ami azt jelenti, hogy közel 15 millió gyerek született a 37. terhességi hét előtt.
A tanulmány szerint van néhány szerencsés ország – ezek vannak kevesebben – ahol a vizsgált időszakban 1990 és 2010 között még csökkent a koraszülések száma, míg 14 országban változatlan maradt. A koraszülött esetek számának emelkedése azért nyugtalanító, mert ez világszerte az újszülöttek halálozásának vezető oka, valamint a második leggyakoribb halálok az ötévesnél fiatalabb gyerekek körében.
Európában Cipruson a legnagyobb az arány növekedése (2,8%), de magasnak számít Szlovéniában (2,6%) és Ausztriában (2,3%) is. Magyarországon az Egészségügyi Világszervezet májusi adatai szerint 2010-ben 8,6% volt a koraszülések aránya, ami az 1990 és 2010 közötti időszakra vetítve évente átlagosan 0,5%-os emelkedés. A világméretű statisztikában hazánk 184 ország közül a 119. helyen van a koraszülések arányának tekintetében.