Sport

A Szolnok jutott a vízilabda-BL főtáblájára

A vízilabda Bajnokok Ligája selejtezőjében a szolnokiak nagy csatában verték az OSC-t, ezzel ott vannak Európa élvonalában, papíron is.

Pazar mérkőzésre volt kilátás a magyar-magyar selejtezőn, egyben nevezthetjük peches selejtezőnek is. Merthogy szerencsétlenül került össze a Szolnok és az OSC a sorozat harmadik, utolsó selejtezőjében.

Ehhez persze kellett az, hogy a világklasszisokkal teletűzdelt Szolnok “csak” a második helyet szerezze meg a kragujeváci második selejtezőkörben, így a csoportelsők közül kapott ellenfelet. Az OSC hozta a csoportelsőséget a budapesti kvalifikációs körben, és ahogy az lenni szokott, jött a sorsolás “szeszélye” a LEN-ben.

Az első mérkőzésen 11-11-es döntetlen született a Nyéki-uszodában, így minden kérdés szerdán, Szolnokon dőlt el. Azt tudtuk a meccs előtt, hogy ha a Szolnoknak nem sikerült nyernie, lényegében az egész évük, szezonjuk megy a levesbe, ráadásul a következmények is beláthatatlanok lennének.

Mindenki egészséges volt mindkét csapatban, így két feltüzelt csapat találkozhatott a Vízilabda Arénában. Jobban kezdte a meccset a Szolnok, előbb Stefan Mitrovics húzta be Varga Dénes labdáját, majd miután Salamon Ferenc büntetőből egalizált, Vámos Márton szánta el magát lövésre, és be is akadt a labda (2-1). Salamon aztán akcióból is betalált, amire Varga Dénes válaszolt, remek góllal. majd Vámos is góllal jelentkezett (nem biztos, hogy átment a labda a képzeletbeli gólvonalon). Hogy ne legyen nagyon nyugodt a hazai csapat, Bundschuch Erik még közelebb hozta az OSC-t (4-3).



Fotó: Sport24

A második negyedben is inkább a Szolnok dominált, de azért az OSC-nek mindig ott volt a lehetősége arra, hogy egalizáljon. A Varga-testvérek góljaira “csak” Gór-Nagy Miklós tudott válaszolni a negyed végéig, a nagyszünetre 6-4 maradt az állás. 

A nagy kapkodás folytatódott a harmadik negyedben is, mellesleg a Szolnok remekül hatástalanította az oSC talán legveszélyesebb fegyverét, a centert, Joseph Kayest. Aztán a negyed második percében az OSC elpasszolta a labdát, Stefan Mitrovics úszott meg, és be is lőtte (7-4). Nagy veszteség érte aztán a vendégcsapatot, miután Drasko Brguljan kipontozódott, és büntetőhöz is jutott a Szolnok, amit Varga Dénes értékesített, 8-4, ez már megnyugtató előny volt hazai szemszögből. 

Kovács Gábor törte meg a csendet aztán (8-5), hogy aztán következzen egy olyan időszak, amikor egyik csapat sem tudta kihasználni a másik hibáját. Egészen a 6. percig, amikor Salamon használt ki egy emberelőnyt, szépen lőtte át a falat (8-6). Már majdnem lejárt a Szolnok támadóideje, amikor Milan Alekszics lőtt rettentően fontos gólt szolnoki nézőpontból (9-6), majd Nagy Viktorba lőtt egy labdát Kovács. Háromgólos előnye volt a Szolnoknak a zárónegyed előtt.

Nagy Viktor mutatott be nagy védést a negyedik negyed elején emberhátrányban. Majd még egyet, hogy aztán kissé feszült pillanatok következzenek. Kósz Zoltán kapott pirosat, majd Varga Dénes kapott bele Gór-Nagy Miklós szemébe, jöhetett az újabb kiállítás, aminek végén Decker Ádám kotorta be a labdát a kapuba, 9-7, négy és fél perccel a vége előtt. Gór-Nagy pontozódott ki, és Mitrovics azonnal kihasználta a fórt, 10-7. 

1:22-vel a vége előtt 5 métereshez jutott az OSC, Bátori Bence belőtte, így visszahozta a reményeket a vendégeknek. Ezeket végül Mitrovics oszlatta el. Kevin Graham még betalált, de ez már nem osztott-szorzott.

A Szolnok jutott a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Eredmény- Bajnokok Ligája, a főtáblára jutásért, 2. mérkőzés:

Eredmény- Bajnokok Ligája, a főtáblára jutásért, 2. mérkőzés:

Szolnoki Dózsa-Közgép–A-Híd-OSC-Újbuda 11–9 (4–3, 2–1, 3–2, 2–3) Szolnok, 1000 néző. Vezette: Sztavropulosz (görög), Abramovics (montenegrói)

SZOLNOK: Nagy V. – Gocsics , Madaras, Jansik D., Mezei, Varga Dénes 3, Mitrovics 4. Csere: Vámos 2, Alekszics 1, Tóth M., Varga Dániel 1, Kis G. Vezetőedző: Cseh Sándor

OSC: Biszritsányi – Bátori 1, Kayes, Graham 1, Salamon 3, Bundschuh 1, Brguljan. Csere: Decker Á. 1, Juhász, Kovács G. 1, Hegedűs, Gór-Nagy 1. Vezetőedző: Vincze Balázs

Kipontozódott: Brguljan (19. p.), Bundschuh (25. p.), Gocsics (27. p.), Gór-Nagy (28. p.), Alekszics (31. p.)

Továbbjutott: Szolnok (22–20).

További eredmények:

Primorje Rijeka-Crvena Zvezda 15-8 (1-4, 4-2, 4-2, 6-0)

Továbbjutott: Primorje Rijeka.

Mladost Zagreb-Pro Recco 5-9 (3-4, 0-3, 1-1, 1-1)

Továbbjutott: Pro Recco.

Digi Nagyvárad-Radnicski Kragujevác 10-9 (4-2, 3-1, 3-3, 0-4)

Továbbjutott: Radnicski Kragujevác.

A Bajnokok Ligája főtábláján:

A csoport:

CN Athletic Barceloneta (címvédő)
Brescia
Olympiakosz Pireusz
ZF-Eger
Radnicski Kragujevác
Pro Recco

B csoport:

Partizan Belgrád
Jug Dubrovnik
Spandau 04
Galatasaray
Szolnoki Dózsa-Közgép
Primorje Rijeka

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik