Köztudott, hogy a Macron-féle La République En Marche (LREM) új párt, mozgalomként is 2016-os alapítású. Mint új párt, nem rendelkezik azzal a helyi beágyazottsággal, amilyet a hagyományos pártok képesek voltak kiépíteni maguknak az elmúlt évtizedekben. Úgy tűnik, alig sikerült eredményt elérnie e téren az LREM vezetésének. Ez az eddigi pártépítés kudarcának tűnik.
Itt jegyezzük meg, hogy más okokból táplálkozó beágyazottsági problémája van a lassan 50 esztendős egykori Nemzeti Frontnak, a mai Nemzeti Tömörülésnek. Utóbbi mindazonáltal vasárnap – sokadik próbálkozásra – Louis Aliot révén meg tudta nyerni Perpignan-t. Így Marine Le Pen mosolygós interjút adhatott a sajtónak, bár az RN helyi problémái megmutatkoznak, ha az eredmények mögé nézünk.
Ugyanakkor Macronék kudarcát nem csupán beágyazottsági problémák okozták, hanem esetenként az önsorsrontás is. Párizsban például csak azt nem rontotta el a párt, amit nem lehetett. A jelöltállítás belső vitái ahhoz vezettek, hogy Cédric Villani matematikus-képviselő ráindult a párt hivatalos jelöltjére, Benjamin Griveaux-ra, ezzel megosztva a centrista szavazatokat. Aztán Griveaux következett, aki szexbotránya miatt a visszalépés mellett döntött. A helyére jelöltként érkező Agnès Buzyn, ha lehet, még jobban megkavarta a kormánypárt életét. A korábbi egészségügyi miniszter ugyanis a két forduló között olyan nyilatkozatot tett, amely arra utalt, hogy a kormányzat – melynek januárban a tagja volt – nem vette elég komolyan a koronavírus-járvány veszélyét. Nem a lojalitás és a profizmus jellemezte tehát a párizsi kampányt. Ezt a választók jól meg is jutalmazták: Buzyn nemhogy főpolgármester nem lett, még a fővárosi közgyűlésbe (Conseil de Paris) sem jutott be. Anne Hidalgo újraválasztott főpolgármester viszont életben és játékban tartja a Szocialista Pártot (PS), amely immáron kénytelen elfogadni, hogy nem a baloldal vitán felül álló vezető ereje.
Merthogy a LREM gyenge szereplése mellett a vasárnap érdekessége a sajtó által „zöld hullámnak” nevezett jelenség. Az Europe Écologie – Les Verts (EELV) mindenképpen az est győztese. Olyan nagyvárosokat volt képes meghódítani, mint Marseille, Strasbourg, Lyon, vagy éppen Bordeaux. Utóbbi – Alain Juppé és a legendás Jacques Chaban-Delmas városa – különösen fájdalmas veszteség a konzervatív jobboldalnak. Lyonban Gérard Collomb volt belügyminiszter, a LREM és a velük szövetségre lépő konzervatívok is jó nagy pofont kaptak. Ugyancsak a konzervatívok és az LREM szövetségeinek elégtelenségére mutatott rá a strasbourgi zöld győzelem is. Pedig Macronék minden bizonnyal úgy okoskodhattak, hogy éppen az – EP-választáson is felvillanó – zöld hullámot megakadályozandó szövetkeznek a konzervatívokkal, őket úgyis el tudják rendezni később. A logika az lehetett, hogy sok, a jobboldali szavazók számára kedves dolog történt az elmúlt években, ami miatt jelentős az átjárás a centrista és a republikánus táborok között.
Persze kérdés, hogy a zöld lendületből országosan sikerül-e profitálni. Az elnökválasztáson ugyanis nem a pártok és a programok, hanem a személyes vonzerő, a kormányképesség és a karizma a döntő. Márpedig az elnökválasztástól függ, hogy a pártok a nemzetgyűlési választáson miként szerepelnek.
Mindenesetre Emmanuel Macronnak (és a vele politikai érdekszövetségben fellépő Marine Le Pennek) most az a politikai feladata, hogy fékezzék a zöld lendületet, megőrizzék a status quo-t. A status quo az, hogy egy most vasárnapi elnökválasztáson ők ketten jutnának a második fordulóba. Macron és Le Pen, annak függvényében, hogy a konzervatív jobboldal kit indít, 26-28 pontra számíthat az Ifop mérése szerint. Ezután következhetnek a konzervatívok 12 ponttal, illetve a radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon 11-12 ponttal. Le Penék messze lehagynának tehát minden más szereplőt, ideértve a zöldek potenciális jelöltjét, a 8 pontra mért Yannick Jadot-t is (és ez az adat – vasárnapi zöld hullám ide vagy oda! – a múlt héten jelent meg). Macron és Le Pen helyzete gyakorlatilag változatlan a korábban mértekhez képest, és a második fordulós állás is stabil. Emmanuel Macron a 2017-esnél szűkebben, 55-45-re nyerne most vasárnap.
Mindazonáltal Macron elnök kiemelt problémája a zöld tematika magáévá tétele, hiszen ez számára a status quo fenntartásának egyik garanciája. Nem új dolog ez, a fiatal városi szavazók miatt korábban is aggódott az LREM, és az elnök maga is igyekezett a témát képviselni. Az elnök például reagál majd annak a 150 főből álló klímaügyi állampolgári konventnek a csomagjára, amely a sárga mellényes mozgalom nyomán jött létre, s többek között alkotmánymódosítást javasolt. Benne van a pakliban egy többkérdéses ökonépszavazás lehetősége, amely erősíthetné Macron elnök legitimitását (egyetlen kérdés problémás lenne az elnök számára, mert azt könnyebb pro-kontra legitimációs népszavazássá fordítani a kampányban).
A válság az eddigi Macron-elnökség számos gazdasági teljesítményét, így a munkanélküliség csökkenését is elsöpri. Az elnökválasztás vagy a nemzetgyűlési választás előrehozatala a legkisebb eséllyel várható, de nem kizárható forgatókönyv. Egy komoly kormányátalakítás, és akár a Le Havre-ban győzelmet arató miniszterelnök cseréje, régóta és nagy valószínűséggel ott van a levegőben. (Ha az elnök komolyan gondolja, hogy a zöld és baloldali szavazókkal is kell foglalkoznia a politikai status quo fenntartása érdekében, azt nehezen teszi egy jobboldali-konzervatív kormányfővel, aki azonban – csavar! – népszerű, így a leváltása sem kockázatmentes.)
Az ellenzék számára természetesen máshol van az érdek: a vasárnapi sikerek nyomán a status quo-t megtörni, megállíthatatlan lendületbe jönni, az elnöki lépéseket ügyesen kikerülni. Elvégre lesz még szenátori választás, s ha nem halasztják el 2022 utánra, akkor lesz még regionális választás is, ahol az elnökaspiránsok megmutathatják magukat. Fontos szempont, hogy több potenciális elnökjelölt is régióelnök, őket most pénzzel és decentralizációs ötletekkel kínálja a kormányzat. E mézesmadzag mellé érkezik a hírek szerint a furkósbot – a választás eltolásának javaslata formájában. Így vagy úgy, az önkormányzati választás csak egy epizód a nagy sakkjátszmában. De ebben a meccsben elsősorban Macron a játékos, mert nála van a hatáskör, a lehetőség, a politikai befolyás. Az első komolyabb lépések pedig most következnek. Le Pennek annyi dolga van ebben a játékban, hogy folytassa, amit elkezdett, maradjon szabadlábon, és álljon oda a startvonalhoz 2022-ben. Macronnak ugyanis a győzelemhez mint egy falat kenyér, úgy kell a Le Pen-mumus, aki ellen összefoghatnak a derék köztársasági polgárok.
A szerző a www.franciapolitika.com szerkesztője, politológus
Kiemelt kép: Yoan Valat/ Pool / AFP
