Belföld

Újbuda DK-s polgármestere szerint Hitler megérdemelte az év embere címet

’36-ban vagy ’37-ben a Time magazin Hitlert az év emberének választotta. Megérdemelte? Meg

– mondta egy képviselő-testületi ülésen László Imre, amiről a Hír TV mutatott be felvételt. A náci diktátor egyébiránt 1938-ban választották az év emberének.

A XI. kerületi DK-s polgármester azzal indokolta az okfejtését, hogy szerinte „a munkája, amit addig kifejtett, az gyakorlatilag Németország felemelkedését hozta, méghozzá látványosan a világgazdasági válság után”. A Hír TV erre felidézte, hogy 1938-ra már megírta Hitler a Mein Kampfot, és a zsidótörvényeket is a német jogrend részévé tették.

László Imre később azt írta szerkesztőségünknek, senki nem gondolhatja komolyan, hogy Hitlert mentegette, a félreérthető fogalmazásért pedig bocsánatot kért.

„Zsidó családból származom. A nagyszüleim, három nagybátyám és két nagynéném soha nem jöttek haza Auschwitzból, csak édesanyám részesült ebben az isteni szerencsében. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy én Adolf Hitlert mentegettem. Éppen arra hoztam őt példaként egy közterület átnevezésére vonatkozó indítvány kapcsán, hogy minden történelmi személy munkásságát csak egyben, egészben lehet nézni. Aki náci diktátorként, milliók gyilkosaként – többek között családom egy részének gyilkosaként is – vonult be a történelembe, azt nem lehet utólag ilyen vagy olyan időszakokra hivatkozva mentegetni. Ebben az ügyben ugyanakkor akaratomon kívül nagyon rosszul, könnyen félreérthetően, meggyőződésemmel ellentétesen fogalmaztam, azt gondolom, ez volt talán életem legszerencsétlenebb mondata. Ezért mindenkitől bocsánatot kérek!” – írta a polgármester.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik