Gazdaság

Olajos bűnszövetkezet tagjait vádolta meg az ügyészség

Bács-Kiskun Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás, rossz minőségű termék forgalomba hozatala és orgazdaság bűntette miatt vádat emelt egy bűnözői csoporttal szemben.

A főügyészség szerdán közölte, hogy a csoport 754 millió forinttal rövidítette meg a költségvetést azzal, hogy a külföldről behozott bázisolajat jövedéki adó megfizetése nélkül, üzemanyagként értékesítették.

A vád szerint az ügy első és másodrendű vádlottja – apa és fia – 2016 júniusától a 2017 novemberében történt letartóztatásig horvát, magyar és cseh cégek nevében egy lengyel gazdasági társaságtól univerzális olajat vásárolt, amelyet egyetlen esetben sem a szállítási helyként megadott szlovén és román címekre szállíttatott, hanem Magyarországon értékesített.

A fuvarokmányokon és kitárolási iratokon szállítási címként megjelölt külföldi címek fiktívek voltak, ott sem épületek, sem gazdasági társaságok nem voltak.

A megvásárolt univerzális olaj a lobbanáspontja és magas növényolaj-tartalma miatt nem felelt meg a dízelgázolaj szabvány szerinti minőségi követelményeinek. A bázisolaj fuvarozását az ügy harmadrendű vádlottja szlovák cégén keresztül végezte, a járműszerelvényt is minden esetben ő vezette.

Az ügy további vádlottjai, az olaj magyarországi viszonteladói és magánszemély vevői tisztában voltak azzal, hogy olyan bázisolajat vásárolnak, amely után jövedéki adót és áfát senki nem fizetett. Így jóval a hivatalos egységár alatt jutottak hozzá az olajtermékhez.

Az ügyészség az apát és fiát, valamint a szállításokat végző férfit különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettével, valamint rossz minőségű termék forgalomba hozatalának bűntettével vádolja, míg 12 társuknak orgazdaság bűntette miatt kell felelniük. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik