Élet-Stílus

Így vészelje át az élelmiszer-drágulást

A várható év végi, jövő év eleji élelmiszer-áremelésről szinte nap mint nap hallhatunk híradásokat.Kezdjük hát el tudatosan megtervezni vásárlásainkat, étkezéseinket!

Az élelmiszerárak növekedése miatt tehát máris megtehetjük az első lépéseket. A takarékoskodás nem feltétlenül azt jelenti, hogy meg kell magunktól bizonyos dolgokat vonni, inkább másképpen kell gondolkodni az egyes ételek mennyiségét illetően, és csökkenteni az élelmiszerhulladékot. Lássuk, milyen apró praktikák lehetnek a segítségünkre.

Figyeljük az akciókat, és vásároljunk be egy-egy nagyobb adagot akkor az élelmiszerekből, és a vásárlások alkalmával valóban csak azokat az élelmiszereket vegyük meg, amelyekre szükségünk van.

A kényelmi és késztermékek helyett inkább főzzünk otthon, és a házi befőzésnek ismét fontos szerepe lehet – nagyanyáink nem véletlenül tudták már ezt régebben. Az egyik legfontosabb változtatás talán, hogy próbáljunk meg egyszerű, kevés alapanyagból elkészíthető ételeket főzni, és vasárnap vagy vendégeket várva sem kell 4-5 fogásos menüt tálalni.

De a legtöbbet talán a szezonális alapanyagokkal nyerhetünk. Mindig azokat a zöldségeket, gyümölcsöket vegyük meg, amelyek éppen érnek vagy télire elraktározhatóak. A paradicsom, paprika, és egyéb primőr zöldségek ilyenkor háromszor annyiba is kerülhetnek, és egészségünk számára sem tartalmaznak semmilyen tápanyagot, az ízük pedig nyomába sem érhet a szezonjában termettnek.

További ötletekért olvassa el a Házipatika ezzel foglalkozó cikkét, ahol bővebben is kifejtették, mivel tehetjük olcsóbbá étkezéseinket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik