Belföld

Megszületett az ítélet az MO-son büntetőfékező ámokfutó ügyében

Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Budakörnyéki Járási Ügyészség hétfőn azt a 43 éves férfit, aki büntetőfékezéssel és leszorítással próbált elégtételt venni egy szerinte lassan haladó autóson az M0-son.

B. Zoltán egy nagy teljesítményű, prémiummárkás gépjárművel az M0 autóút és az M3 autópálya csomópontjánál utolért egy szabályosan közlekedő gépjárművet. Amikor mögé ért, akkor a reflektorával villogni kezdett, hogy gyorsabb haladásra vagy lehúzódásra kényszerítse az előtte haladó sofőrt.

Miután a másik autós nem gyorsított és nem húzódott le, az elkövető őt a kanyarodó sávon megelőzte, majd indokolatlanul befékezett előtte, amely miatt a sofőr is erős fékezésre kényszerült.

Ezután az elkövető a külső forgalmi sávba sorolva megvárta amíg az autós mellé ér és járművét balra kormányozta azért, hogy az út bal oldalán lévő szalagkorlát felé szorítsa a másik autóst. Eközben az elkövető a vezetőoldali ablakát leengedve, azon kinyúlva egy kamuigazolványt lobogtatott.

Ezután megpróbálta elérni, hogy egy forgalomtól elzárt területre hajtson utána a sértett és ott mindketten megálljanak, aki azonban ennek nem tett eleget, hanem továbbhajtott.

B. Zoltán a kihallgatásakor elismerte tettét és sajnálkozását fejezte ki, ugyanakkor hozzátette, a másik sofőr provokálta. Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé az ámokfutót közúti veszélyeztetés miatt. Ha megszületik az ítélet, frissítjük a cikket.

Frissítünk!

A bíróság bűnösnek mondta ki a férfit közúti veszélyeztetés bűntettében, ezért őt 250 napi tétel (325 ezer forint) pénzbüntetésre és 1 év közúti vezetéstől eltiltásra ítélte. A férfi és védője fellebbezett az ítélet után, így a döntés nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik