Belföld

Felfüggesztettet kapott a kutyáját autója mögé kötő balotaszállási asszony

Tíz hónap  – végrehajtásában két évre –felfüggesztett börtönre ítélte a  Csongrádi Járásbíróság azt a balotaszállási asszonyt, aki autója mögé kötötte, majd kilométereken át vonszolta kutyáját tavaly nyáron.

A vádirat szerint a megkínzott komondor egy vihar miatt szökött meg az asszony balotaszállási tanyájáról. Amikor H. Balázsné megtalálta az állatot, a nyakörvére egy bálamadzagot kötött, aminek a másik végét az autó vonóhorogjához rögzítette. Beszállt az autóba, majd elindult haza úgy, hogy a kutyát az autó mögött vontatta.

H. Balázsné a gépkocsival 20-30 km/h sebességgel hajtott, a kutya egy idő után már nem bírt tovább futni és egy kövesúton bukdácsolni kezdett, majd teljesen a bal oldalára dőlt. Az asszony ezután is még több száz méteren keresztül vontatta az oldalára dőlt állatot az úton, míg egy arra közlekedő férfi meg nem állította és számon nem kérte. Az állat ekkor még élt, oldalán fekve erősen zihált, mancsai véresek, testén horzsolásos sérülések voltak. A nő eloldotta az állatot és a tanyájára ment vízért, de a hátrahagyott kutya nem sokkal később az út szélén elpusztult.

Az állat pusztulását a gépjárműhöz rögzítés és vontatás okozta súlyos sokkos állapot, a vérkeringés összeomlása, tüdőödéma és szívmegállás, illetve a vonszolás következtében kialakuló sérülései okozták. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, míg az asszony és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így a döntés nem jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik