Nagyvilág

Meghalt Jean Kennedy Smith, JFK legfiatalabb húga

Meghalt Jean Kennedy Smith, John F. Kennedy elnök húga, a kilenc Kennedy-testvér még utolsó élő tagja – közölte a New York Times a család közlése alapján. Az Amerikai Egyesült Államok egykori írországi nagykövete 92 éves volt és a 90-es években munkájával hozzájárult az észak-írországi konfliktus megoldásához.

A testvérek közül, akik között a meggyilkolt JFK mellett ott volt a szintén merénylet áldozatává vált Robert F. Kennedy és az egykori szenátor, Ted Kennedy is, az 1928-ban született Jean volt a második legfiatalabb, és bár ő maga is közéleti szerepet vállalt, híresebb testvérei mellett eltörpült.

65 éves koráig csendes, visszahúzódó életet élt, amelyben nagy szerepet játszott a jótékonykodás, de ekkor, 1993-ban, Bill Clinton kinevezte őt írországi nagykövetnek, ezzel, jegyzi meg az NYT, a Kennedy család vele egyidős nőtagjai közül elsőként vállalt komoly politikai szerepet. Így abban az országban dolgozhatott, ahonnan az ősei is kivándoroltak az USA-ba.

Amikor elvállalta az írországi nagyköveti feladatot, amely abban az időben egyáltalán nem volt nyugalmas munka, megkérdezték tőle, hogy szerepet játszott-e az, hogy két bátyját is meggyilkolták. Jean erre azt felelte:

Úgy éreztem, hogy abban a helyzetben vagyok, hogy segíthetek. De sosem amiatt, ami a testvéreimmel történt. Csak úgy éreztem, kötelességem cselekedni.

Kiemelt kép: Rob Kim/GETTY IMAGES NORTH AMERICA/Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik