Kultúra

Meghalt Csurka László

84 éves korában meghalt Csurka László, Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes és kiváló művész.

A színész utoljára a Nemzeti Színház tagja volt, de előtte is négy évtizedet játszott már a Nemzetiben, egészen 2000-ig, majd a Pesti Magyar Színház tagja volt tizenkét évig, és játszott az Újszínházban is, színházi karrierjét pedig Kaposváron kezdte. Számos filmben és tévésorozatban is szerepelt, 1961 és 2012 között. Olyan közkedvelt filmekben foglalkoztatták főleg karakterszínészként, mint A veréb is madár, a Hét tonna dollár, a Sose halunk meg, és játszott szinte az összes népszerű tévésorozatunkban, a Princ, a katonától kezdve a Rózsa Sándoron és A fekete városon át a Kémeriig.

Rendkívül népszerű szinkronszínész is volt, többek között Bud Spencer magyar hangja is volt. Rádiós szerepei közül ismertségben kiemelkedik A Szabó család Lacijának megformálása, a szerepet a karaktert korábban megformáló Garics János 1984-es halálát követően a sorozat 2007-es befejezéséig játszotta.

Csurka László művészcsaládból származott, hiszen apja és bátyja, Csurka Péter illetve Csurka István is írók voltak, őt pedig 1955-ben politikai okokból eltávolították a főiskoláról.

A hírt fia, Csurka Gergely újságíró osztotta meg a Facebookon:

Kiemelt kép: Máthé Zoltán /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik