Kultúra

Eltűnt a Netflixről a Trópusi vihar

Frissítés: A Netflix nem jelezte, hogy mikor és miért került le a film, ezért a cikk korábbi címét (A Netflix szerint a Trópusi vihar is rasszista, ezért levette a műsorról) javítottuk, a cikk tartalmát pedig módosítottuk, mivel nem ellenőrzött információ alapján íródott.

Ben Stiller 2008-as vígjátéka eltűnt a Netflixről, de nem biztos, hogy a George Floyd halálát követő kulturális tisztogatásnak áldozatul esett: ez az a film, amiben Robert Downey Jr. feketére maszkírozva játszik, ami beleeshet a blackface kategóriába, azaz sérti a feketék érzékenységét, és azt az időszakot idézi, amikor fehérek játszották a feketék szerepeit is. „A blackface (fekete arc) kifejezés a 19. századi Amerikából ered, amikor fehér előadóművészek maszkírozták magukat feketére, hogy aztán kifigurázzák a feketéket, ami a fehér közönségüknek lehet, hogy viccesnek tűnt, de a feketék számára nyilvánvalóan megalázó és sértő volt” – írtuk korábban magyarázatként.

Emiatt jártak hasonlóan a Little Britain (Angolkák) és a Mighty Boosh c. brit sorozatok is. Ugyanennek a hullámnak a keretében tett a UKTV nevű streamingszolgáltató elérhetetlenné ideiglenesen egy Waczak szálló-epizódot, ami azóta visszakerült egy magyarázattal ellátva, és ez lesz a sorsa az Elfújta a szélnek is, de utóbbi kettőnél nem a blackface volt, erről bővebben ez a cikkünk szól.

Tíz éve csapott le Hollywoodra Ben Stiller Trópusi vihara
Nekik bejött, hogy fullban nyomták a kretént, kultfilm lett a féktelen ökörködésből.

A film tízéves évfordulójára született cikkünkben egyébként ezt írtuk a Trópusi viharról:

A Trópusi vihar olyan problémákba is páros lábbal száll bele, ami a mai napig kínos téma Hollywood számára. Ott van például rögtön a Robert Downey Jr. által alakított drámakirály, Kirk Lazarus figurája, aki akkora híve a method actingnek, hogy sebészi beavatkozással műtteti át magát feketévé, mert így hitelesebben játszhatja el a fekete katonát. Ennek aktualitását talán nem kell magyarázni, mikor az Oscar-gálán még két éve is az #OscarSoWhite.kitűző volt a legkelendőbb, és azóta is rendszeresen áll a bál amiatt, hogy fehér sztárokra osztanak távol-keleti vagy épp transzszexuális szerepeket.

Úgy látszik, a Netflixnél tényleg fullban nyomják a rasszizmus elleni küzdelmet, ami viszont azért is fura, mert az Index cikke felhívta rá a figyelmet, hogy közben továbbra is vannak a streamingszolgáltató kínálatában olyan filmek, amik nem ironikusan viccelődnek a jelenséggel, hanem tényleg fehér színész alakít fekete szerepet. (A Trópusi vihar 2019 augusztusában lett elérhető a magyar előfizetők számára, a film előzetese továbbra is megtalálható ugyan a Netflixen, a filmet viszont nem lehet lejátszani.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik