Élet-Stílus

Szárnyalunk a dicsérettől

dicséret (dicséret, )
dicséret (dicséret, )

Jobban teljesítünk a munkánkban, ha erőfeszítéseinket dícsérő szavakkal jutalmazzák - derítették ki japán kutatók.

Úgy tűnik, a dicsérő szavak nem csak jólesőek lehetnek, hanem teljesítményfokozóak is. Japán kutatók egy csoportja ugyanis nemrég bebizonyította, hogy az emberek jobban teljesítenek a feladatok során, ha valakitől dicséretet kapnak.

A kutatók már korábban felfedezték, hogy amikor valaki jutalmat, bókot, vagy pénzt kap, az agy úgynevezett striatum nevű területe aktiválódik. A mostani kutatásból azonban az is kiderült, hogy amikor a striatum aktiválódik, az egyén jobban teljesít az adott gyakorlat során.

A kísérletbe a tudósok 48 felnőtt önkéntest vontak be, akiket arra kértek, hogy tanuljanak meg, majd végezzenek el bizonyos ujjgyakorlatokat. A résztvevőket ezután három csoportra osztották. Az első csoport tagjait személyesen dicsérte meg egy kutató. A második csoportban a résztvevőknek végig kellett nézniük, hogy valakit megdicsérnek, míg a harmadik csoport tagjainak saját magukat kellett értékelniük, egy grafikon segítségével.

Ha kíváncsi a kutatás eredményére, kattintson ide.

Forrás:

Növeli a teljesítményt a dícséret (Házipatika)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik