Élet-Stílus

Visszahívás: gin helyett véletlenül kézfertőtlenítőt töltött a palackokba egy szeszfőzde

Hányást, szédülést, fejfájást és hasmenést okozhat az ausztrál cég terméke.

Egy ausztrál szeszfőzde sürgős termék-visszavonást jelentette be egyik termékére, mert azokba gin helyett véletlenül kézfertőtlenítőt töltöttek – jelentette a helyi sajtó. A Victoria államban működő Apollo Bay Distillery közlése szerint emberi mulasztás miatt került az ital helyett a 1.45 százalék glicerint és 0.125 százalék hidrogén peroxidot tartalmazó folyadék az SS Casino Gin nevű italjuk üvegébe, amiből kilenc darabot adtak el az előző hét végén, mielőtt felfedezték volna a hibát.

A cég felhívta a vásárolók figyelmét, hogy senki sem igyon az italból, mert bár az nem méreg, fogyasztása hányást, szédülést, fejfájást, felfújódást és hasmenést okozhat.

A beszámolók szerint azonban legalább egy emberhez ez későn jutott el, és ivott a kézfertőtlenítőből. A szeszfőzde közlése szerint egy nő fogyasztott a folyadékból, aki émelygésről és fejfájásról számolt be, de azóta már jobban van.

A cég szóvivője az ausztrál ABC televíziónak kedden késő délután elmondta, hogy a kilenc üvegből hatot már sikerült megtalálniuk, és a banki adatok felhasználásával keresik az a három embert, akik a maradék üvegeket megvásárolták.

A kiemelt kép illusztráció. Fotó: Gettyimages

Ajánlott videó

Olvasói sztorik