Belföld

60 ezer forint volt az induló ára három kézfertőtlenítőnek az ATV-n futó reklámban

Az Ékszer Tv tulajdonosa a 24.hu-nak azt mondta, egy megtévesztő ellenkampányról van szó, valójában az ár nem sokkal később már csak 12 ezer forint volt.

Ez egy megtévesztő ellenkampány

– nyilatkozta a 24.hu-nak Törőcsik Jenő az Ékszer Tv vezetője. Ahogyan az Azonnali is megírta, az Ékszer Tv munkatársa kézfertőtlenítőket árult egy ATV-n futó reklámban.

Három kézfertőtlenítőért 60 ezer forintról indult a licit, de Törőcsik Jenő a 24.hu-nak azt mondta, ez az ár később lejjebb ment, és ami a YouTube-videón látható

csak egy kiragadott részlet az adásból, és pár perccel később mindenkinek csak 11 ezer 970 forintért árultuk a kézfertőtlenítőt. A 60 ezres a nyugati-európai ár volt.

Erről Törőcsik egy képet is átküldött.

Törőcsik elmondta azt is, hogy ebből sok helyen 100 millilitert 6000 forint fölött árulnak, ők pedig háromszor 300 millilitert adtak. A kézfertőtlenítőt egyébként ők gyártották.

Kérdésünkre elmondta, nem érzi, hogy a reklám ne lenne etikus, sőt, úgy gondolja, ezzel segítenek az embereknek. Olcsóbban adjuk, mint bárki más ezt a rendkívül hatékony szert – tette hozzá.

Kerestük az ATV sajtóosztályát, hogy megtudjuk, mi a csatorna véleménye a reklámról. Válaszukban annyit írtak, hogy

az Ékszer Tv reklámidőben megy le, ez egy külső gyártású élőműsor, nincs egyeztetési kötelezettsége az  ATV-vel. Az ATV vezetősége az észrevételeit nem nyilvánosan, hanem közvetlenül osztja meg az Ékszer Tv gyártóival.

A fogyasztóvédelemtől és a Gazdasági Versenyhivataltól azt kérdeztük, indítanak-e vizsgálatot a tévén leadott reklám miatt.

A GVH a 24.hu-nak azt írta, a műsorral kapcsolatban rendszeresen érkeznek jelzések. A kézfertőtlenítő szert bemutató adással kapcsolatban is érkezett panasz a mai napon a hivatalhoz, melynek értékelése jelenleg tart, ezért további információt nem tudnak róla adni.

Hozzátették:

a GVH a mostani panasztól függetlenül, jelen pillanatban is versenyfelügyeleti eljárást folytat a vállalkozás feltételezhetően tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata miatt. A folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárással kapcsolatban kiemelnénk, hogy annak megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik