Belföld koronavírus

Kedden újabb gazdaságvédelmi intézkedés lép életbe

Június 9-től újabb gazdaságvédelmi intézkedés lép életbe, a magyar kisvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek hitelt az MFB Pontokon - jelentette be Varga Mihály a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint.

A pénzügyminiszter kiemelte: ez a jelenlegi legkedvezőbb és legolcsóbb finanszírozási lehetőség a válság alatti működéshez és a gazdaság újraindítását követő versenyre való felkészüléshez is.

Hangsúlyozzák, a kormány célja, hogy minden életképes vállalkozás segítséget kapjon a válság leküzdésében és részt vegyen a gazdaság újraindításában.

A kormány májusban döntött arról, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves keretének módosításával összesen 420 milliárd forint fejlesztési forrást biztosít a gazdaságvédelmi intézkedésekhez – emlékeztetett Varga Mihály.

Mint mondta: a most induló Mikro- és Kisvállalkozások Technológiai Korszerűsítése Célú Hitelprogram is ebből a keretből indul, összesen 137 milliárd forinttal. A tárcavezető elmondta: a hazai vállalkozások a gazdaság újraindításának motorjai, ezért a lehető legkedvezőbb forrásokat és feltételeket kívánják nyújtani a cégek számára. A nulla százalékos kamat mellett elérhető hiteltermék az eddigi beruházási célok mellett önálló forgóeszköz- és likviditás-finanszírozást is biztosít a vállalkozások számára.

A program keretösszegének 50 százaléka beruházási célra, 50 százaléka pedig a likviditás és működés finanszírozására fordítható. A felvehető legmagasabb hitelösszeg beruházási hitelcél esetén 150 millió forint, forgóeszköz és likviditás finanszírozás esetén pedig 300 millió forint lehet. A nulla százalékos hitel június 12-től igényelhető országszerte, az MFB Pontok hálózatában.

Sipos-Tompa Levente, az MFB Pontok hálózatát működtető Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója a közlemény szerint arra hívta fel a figyelmet, hogy a program fémjelzi a teljes gazdaságélénkítő intézkedéssorozat filozófiáját: nemcsak arra biztosít lehetőséget a vállalkozásoknak, hogy átvészeljék ezt az időszakot, hanem arra is, hogy sikeres résztvevői legyenek a gazdaság újraindulásának és további fejlődésének. Hozzátette: ennek érdekében a program igénylési feltételeit és a lehetséges hitelcélokat úgy határozták meg, hogy a lehető legtöbb vállalkozásnak segítséget nyújthassanak a kamatmentes finanszírozás segítségével.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program feltételrendszerének megfelelően a hitel felvételére devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén – a közép-magyarországi régió kivételével – székhellyel, telephellyel, illetve az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarország területén – a közép-magyarországi régió kivételével – fiókteleppel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások jogosultak.

A hitelprogramról bővebb információ az MFB weboldalán, illetve a Széchenyi2020 oldalon található – tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik