Belföld koronavírus

Ellenzéki javaslatok pedagógusnapra

Nagy meglepetés lenne nekik, ha a kormány nem vezetné be az új Nemzeti alaptantervet.

Az MSZP ötpontos oktatási javaslatcsomagot dolgozott ki. Hiller István szerint az alkalmas arra, hogy az országot és az oktatási rendszert újjáépítsék. Pedagógusnap alkalmából köszöntötte az óvodapedagógusokat, tanárokat, tanítókat. Szerinte joggal lehetnek büszkék a koronavírus-járvány idején mutatott teljesítményükre. A szocialista politikus együttműködésükért a szülőknek is köszönetet mondott.

A szocialisták azt javasolják, hogy a kormány ne vezesse be az új Nemzeti alaptantervet (Nat), mert az még több tananyagot ír elő kevesebb óraszámmal, növeli a tanulói terheket. Az MSZP azt kéri, a kormány vonja vissza a Nat-ot, a tapasztalatok birtokában dolgozza át, bocsássa szakmai vitára, és csak ezután vezesse be.

Az MSZP az állami költségvetésből venne laptopot a diákoknak (nyílt forráskódú szoftverekkel), hogy biztosítsa a tudáshoz hozzáférés egyenlő esélyeit. Bevezetné a kilenc  évfolyamos általános iskolai képzést. Az alsó tagozatot megerősítené egy új évfolyammal, több időt hagyva az alapkészségek elsajátítására.

Hiller István szerint a kormány idegennyelv-oktatási stratégiája megbukott, szeretnék elérni, hogy szakmai szervezetekkel újragondolva a kormány vezesse vissza az idegennyelvi nulladik évfolyamot. A szakértők bevonásával készített csomag ötödik pontja a szakképzésben növelné a közismereti tárgyak arányát.

Nem betanított munkásokra, inasképzésre van szükség, hanem olyan képzett, majdani munkavállalókra, akik a technológiai fejlődést értik, tudnak alkalmazkodni a változásokhoz, képesek új módszereket befogadni, értelmezni, alkalmazni, mondta a szocialista politikus.

A Párbeszéd szóvivője azt mondta, méltó elismerést, béreket szeretnének a pedagógusoknak, a gyermekeknek pedig emberséges iskolát. Barabás Richárd a pedagógusnap alkalmából szintén elismerését fejezte ki a pedagógusoknak, amiért a járvány idején helytálltak a digitális oktatásban, levezettek egy érettségit, amelynél a kormány „magukra hagyta” őket.

Azt mondta: a kormány a pedagógusok bevonása nélkül kezdte meg az oktatási rendszer átalakítását, a Párbeszéd szerint azonban rosszul megírt törvényi szabályozások helyett megfelelő felkészítettségű és megfelelő bérben, elismerésben részesülő pedagógusok kellenek az országnak. Ezért a párt 50 százalékos béremelést javasol a pedagógusoknak, és olyan életpályamodellt vezetne be, amely összhangban van igényeikkel, 7-8 évente lehetővé tesz fizetett továbbképzési szabadságot vagy feltöltődési évet.

Hozzátette: a kormány által elindított „rendpárti vonal” az iskolaőrséggel vagy a családi pótlék elvételével nem szolgálja az oktatás, a gyermekek érdekét. Ezek az intézkedések szerinte  „pusztítóak”, „esetlegesen jogellenesek” is. Barabás Richárd szerint olyan iskolákra van szükség, amelyek „gyökerénél” tudják kezelni a társadalmi problémákat, amelyek iskolai erőszakhoz vezetnek.

Kiemelt kép:  24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik