Élet-Stílus

„Táncoló nénik” két csoportja verekedett össze Kínában

Rendőrségi ügy lett a dologból.

A Shanghaiist számol be egy nemrégiben kikerült videó mellett Kína egyik legveszélyesebb utcai bandájáról, a „táncoló nénikről”, akik nem ismertnek se Isten, se embert, ha az érdekeikről van szó. Aranyosoknak tűnnek – az alábbi linken például egy olyan videó van az AFP-től, hogy miként tértek vissza Vuhanban a járvány után a város utcáira az idős nők és férfiak párostáncot járni –, de igazából összeszólalkoznak bárkivel:

  • Egy nő egy rendőrnek okozott zúzódásokat, miután a törvény őre megpróbálta megállítani a táncot, hogy ne zavarja az egyetemi felvételizőket.
  • Bandaháborúba kezdtek kosarasokkal is.
  • A kisgyerekeket sem kímélik, a rollerező kissrácot is kigáncsoltak, mert a tánchelyszínükön haladt át.

Szóval, aranyosnak tűnnek, de veszélyesek tudnak lenni, simogatni sem szabad őket.

Annyira nem ismernek tréfát, hogy még a saját fajtájuknak is nekimennek, ha úgy van. És így volt most vasárnap Szecsuan tartomány Ya’an városának egyik népszerű közterén.

Két csoport egymásnak esett, ahogy az alábbi videón is látszik, lökdösődtek, majd ez elfajult, egy nő úgy tűnik a végén eszméletét is vesztette.

A rendőrség nyomozásba kezdett, egyelőre úgy tűnik, hogy nem rivális bandákról van szó, egyszerűen csak zavarták egymást a táncolásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik