Tudomány

Rendőrök költöznek Hitler szülőházába

Adolf Hitler Braunau am Inn-i szülőházának homlokzatáról eltávolítanak minden olyan változtatást, amelyet a nácik végeztek rajta – idézi az MTI az osztrák belügyminisztérium közleményét. Építészetileg veszik elejét annak, hogy az épületnél neonácik gyülekezhessenek, az átépített épületben nem lesz emlékszoba, sem emléktábla, a ház előtt jelenleg látható emlékkő is múzeumba kerül.

A tervpályázat célja a hely teljes „semlegesítése” volt, az épület a lehető legegyszerűbb, legjelentéktelenebb külsőt kapja.

Az átépítés megtervezésére egész Európából lehetett pályázni, Stefan és Bernhard Marte pályázata 11 másik tervezőirodát utasított maga mögé. A testvérpár irodájának tervei szerint az épület külső megjelenése nagyon visszafogott lesz, de megőrzik a két lakóházra osztottságot, amelyet a tető kétcsúcsossá alakítása is jelez. A házat 2017-ben sajátították ki, az átalakítás után a rendőrség költözik majd be. A korábbi tulajdonost hosszú pereskedés után 800 ezer euróval kártalanította az osztrák szövetségi állam, az átépítésre további 5 millió eurót (1,7 milliárd forintot) költenek.

Fotó: JOE KLAMAR / AFP

Az átalakítás befejezését 2022 végére tervezik, a rendőrség várhatóan 2023-ban veheti birtokba a német határnál fekvő hírhedt épületet, amely a korábbi években iskolaként és fogyatékosok segélyhelyeként működött. „Ausztriának sokáig tartott, míg feldolgozta saját történelmének ezt az elemét, de most már a helyes úton járunk” – mondta az átépítés bejelentése után Karl Nehammer osztrák belügyminiszter.

Kiemelt kép: JOE KLAMAR / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik