Sport

Az EHF és a kupaszereplés kedvéért nem mennek csődbe a dán kéziklubok

Már három dán női kézilabdacsapat is visszamondta a lehetőséget, hogy elinduljon az EHF-kupa helyére lépő Európa Liga 2020-21-es szezonjában.

A Daniasport.hu beszámolója szerint a bajnokság 4. és 5. helyén végzett Silkeborg-Voel és Köbenhavn Haandbold, illetve a helyükre felkért Randers HK is jelezte, gazdasági megfontolásból nem vág bele az európai kupakalandba.

„Vérző szívvel, de felelősségteljes vezetőként a helyes döntést kellett meghoznunk. Az EHF átvette a sorozat kereskedelmi jogát, ráadásul extra feltételeket is támaszt az induláshoz, mint például a kapuk mögötti LED-fal, csoportmeccseknél a kék pályaborítás és a livestream-lehetőség biztosítása minimum három kamerával a csarnokban”– nyilatkozta a koppenhágai klub tulajdonosa, Kim Mikkelsen a dán TV2-nek.

Henrik Schaar, a Randers HK elnöke szerint az európai kupaszereplés nem lenne felelős magatartás.

Ha gazdaságilag minden rendben lenne, akkor vonzónak tartanánk, de a mostani helyzetben pénzügyi szempontból egyszerűen nem tudom megvédeni

– mondta.

A szövetség ezért újabb kluboknak kínálta fel a nemzetközi szereplés jogát. Az Aarhus United igazgatótanácsának elnöke, Mads Winther megerősítette, hogy megkapta az ajánlatot, de nem kívánta azt kommentálni. A Nyköbing-Falsterrel nem tudta felvenni a kapcsolatot a Tv2 portál.

Kiemelt fotó: Instagram/kbhbolddk

Ajánlott videó

Olvasói sztorik