Élet-Stílus

Terhesség alatt a munka olyan káros, mint a dohányzás?

kismama (kismama, terhesség, )
kismama (kismama, terhesség, )

A munkamánia azokra a babákra veszélyes, akiknek édesanyja stresszes környezetben dolgozik a terhesség teljes hossza alatt.

A szakemberek szerint azok a babák, akiknek édesanyja az utolsó utáni percig dolgozik, ráadásul mindezt stresszes környezetben, kisebb súllyal születnek, mint azok a társaik, akiknek édesanyja a terhesség 6-8. hónapjában felfüggesztette a munkavégzést. Ez pedig a későbbiekre nézve jelent komoly kockázatot, korábbi vizsgálatok ugyanis igazolták, hogy a kis súllyal született babák betegesebbek és lassabban fejlődnek.

A munka káros hatásait vizsgáló Essex Egyetem szakemberei szerint – bármilyen hihetetlen – épp ezért a munkamánia majdnem olyan káros a magzat fejlődésére nézve, mint a dohányzás.

Igaz, a vizsgálat szerint a 24 év alatti anyák gyermekeinek születési súlyára semmilyen hatása nincs a munkának, az ennél idősebb nők esetében a munkamánia már érezhetően befolyásolja a babák fejlődését. Az orvosok épp ezért nem győzik hangoztatni a szülési szabadság fontosságát, szerintük ugyanis aggasztó, hogy az elmúlt 20 évben a várandós nők jóval tovább dolgoznak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik