Kultúra filéző

Koronavírus: Robotpincér segíti a távolságtartást egy dél-koreai kávézóban

Robotbarista veszi fel a rendeléseket, készíti el a kávékat és szolgálja fel az italokat a dél-koreai Tedzson egyik kávézójában, hogy megkönnyítse a vendégek számára a koronavírus miatti távolságtartási előírások betartását. A robot a Vision Semicon nevű cég és egy állami kézben lévő tudományos intézet közös fejlesztése.

A rendszerünk a rendelésfelvételtől egészen a felszolgálásig teljesen önműködő, nem igényel emberi beavatkozást

– mondta Lee Dong-bae, a Vision Semicon kutatási igazgatója.

Hozzátett, az asztalokat elszórtan helyezték el, hogy szabad mozgást biztosítsanak a robotoknak, ami illeszkedik is az érintésmentességet és távolságtartást célzó előírásokhoz.

A rendszer, amelyet egy kávékészítő robotkar és egy kiszolgáló egység alkot, hatvan különböző kávétípust tud elkészíteni, egy hatfős rendelést mindössze hét perc alatt teljesít, a forró italokat pedig az asztalhoz viszi a vendégeknek.

A robot képes kommunikálni, adatokat továbbítani más készülékeknek és egy önvezető technológia révén kalkulálja ki, hogy melyik útvonal a legkedvezőbb számára. A gyártók idén legkevesebb harminc kávézót akarnak ellátni robotokkal.

(MTI)

Kiemelt kép: Youtube / b/60

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik