Élet-Stílus

37 mágnest nyelt le, de túlélte

A 3 éves kislány a szülei íróasztalán találta a mágneseket, amikre azt hihette cukor.

Az apró, gömb alakú mágnesek egyébként roppant népszerűek Amerikában a felnőttek körében: sokan a csomagoláson található figyelmeztetés ellenére – miszerint olyan helyre kell tenni, ahol a gyerekek nem férnek hozzá – az íróasztalra, vagy épp a konyhapultra teszik őket.

Egy ehhez hasonló felelőtlenség okozott keserves napokat a 3 éves Payment Bushnellnek is. A kislány édesapja íróasztalán találta a mágneseket, amikből 37-et lenyelt. Mivel a szülei nem vették észre, csak azután rohantak vele a kórházba, hogy a kislány szűnni nem akaró hasfájásra kezdett panaszkodni.

A röntgenfelvételről nyilvánvalóvá vált, hogy a panaszokat mágnesek okozzák, amik a bélbe jutva több helyen is átszakították a szövetet. A Randall Gyermekkorház orvosai azonnal megműtötték a kislányt, így meg tudták menteni az életét.

Az amerikai fogyasztóvédelmi hatósághoz egyébként már több – egész pontosan 22 – bejelentés érkezett a mágnesek miatt. Ezeket a 18 hónap és a 15 év között páciensek 2009 óta nyelik le. Ekkor dobták ugyanis piacra a terméket. A szakemberek szerint ezek a termékek nem azért veszélyesek, mert nem lehet őket megemészteni, hanem azért, mert a bélrendszerben összetapadva károsíthatják a szerveket, vagy elzáródást okozhatnak.

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik