Belföld

„Ne ragaszkodjunk egy értelmetlen kényelmi szemponthoz” – közel száz településen ritkábban szállítják el a szelektív szemetet

Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy 2020. május 1-jétől a csomagolási hulladék házhoz menő szelektív gyűjtésének gyakorisága havi 1 alkalomra módosul

– kilencvenegy hazai település kapta meg ezt a tájékoztatást a Duna-Tisza közi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-től (DTKH). Újszilváson, Maglódon, Pécelen, Gyömrőn, Üllőn, Nyáregyházán, Ecseren, Kecskeméten és Cegléden viszont nem lesz változás, ezeken a helyeken a DTKH továbbra is kéthetente szállítja majd el a szelektív szemetet.

Pedig igény máshol is lenne a gyakoribb szállításra, László Ferenc nagykőrösi önkormányzati képviselő a 24.hu-nak azt mondta, sokan keresték felháborodottan a döntéssel kapcsolatban.

A tapasztalatok szerint gyakran a kétheti ürítés is kevés volt, hamar megtelt a 120 literes kuka. Ezután vagy zsákban gyűjtögeti tovább a lakosság a flakonokat, vagy egyszerűen kidobják a konyhai hulladékkal együtt a szemétbe, vagy ami még rosszabb, a faluszéli árokba hajítják

– mondta.

Fotó: Marjai János /24.hu

Kerestük a céget, hogy megtudjuk, mi az oka a ritkításnak, illetve hogy a változások miatt kevesebb szemétdíjat kell-e majd fizetniük az érintetteknek. Egyelőre nem kaptunk választ. László Ferenchez viszont már megérkezett a DTKH levele, amit a nagykőrösi önkormányzati képviselő eljuttatott lapunkhoz. A cég elsőként a koronavírus-járványra hivatkozik, de gazdasági körülményeket is megemlít. A járványra hivatkozva kissé zavarosan arról írnak, hogy

a térség felelős közszolgáltatójaként döntésünket a járvány tetőző/lefutó időszakában – mikor a járvány terjedése felgyorsul a központi intézkedések enyhítésének hatására – a kommunális hulladékszállítás biztonságos ellátása érdekében tettük meg.

Szerintük így megakadályozható, hogy „az esetleges tömeges megbetegedések munkaerő-problémákhoz és a közszolgáltatás ellátásának veszélyeztetéséhez vezessenek”.

Hozzátették, a járványhelyzet okozta egészségügyi és gazdasági körülmények változást követelnek, és mivel a fertőzésveszélyes hulladékok elszállítása az elsődleges feladatuk a járványhelyzetben, ennek biztosítása érdekében döntöttek a szelektív hulladékszállítás ritkítása mellett. Megjegyezték, hogy egy eddig önként vállalt többletszolgáltatás paraméterein változtattak, illetve hogy „a közszolgáltatóra nem terhelhető rá az a többletköltség, hogy havi két alkalommal járja végig a települések utcáit ugyanazért a hulladékmennyiségért, ami havi egy alkalommal is begyűjthető”.

A DTKH László Ferencnek küldött válaszából az is kiderült, hogy a ritkább elszállítás ellenére

a szemétdíj nem csökken.

Ezt azzal magyarázzák, hogy a lakosság a hulladékszállítási díjat a kuka űrtartalma alapján fizeti, a módosított szállítási gyakoriság pedig megegyezik a közszolgáltatók többsége által alkalmazott havi egyszeri alkalommal.

Levelében a hulladékgazdálkodási cég kicsit a lakósságnak is odaszúrt: az emberek nem megfelelően alkalmazzák a szelektív hulladékgyűjtés szabályait, nem megfelelően tömörítik a csomagolási hulladékot, és félig rakott, tömörítetlen zsákokat helyeznek ki. Így folyamatosan nő az egyszer használatos zsákok mennyisége, ez többletköltséget jelent nekik és további környezetszennyezéshez vezet. A DTKH László Ferencnek küldött válaszában arra is kitért, fontos, hogy az önkormányzatok azt az álláspontot képviseljék és közvetítsék, hogy az intézkedés miatt semmilyen hátrány nem éri a lakosságot.

Mint írják, szemléletváltás szükséges, hogy „ne ragaszkodjunk egy értelmetlen kényelmi szemponthoz, holott a hulladék szállítása ugyanabban a mennyiségben megtörténik, csak kicsit tovább kell a lakosságnak tárolnia egy olyan hulladékot, ami közegészségügyi szempontból nem igényel gyakoribb elszállítást, de mindezzel sokat tesznek környezetünk érdekében”.

László Ferenc ezzel szemben azt mondja, időbe telt, amíg a környékbeliek megszokták és elkezdték szelektíven gyűjteni a szemetet, a mostani döntés pedig visszalépést jelent. A képviselő úgy tudja, a DTKH súlyos pénzekkel tartozik az alvállalkozóinak, de ez azért van, mert nekik sem fizet az állami kukaholding.

Arról már a 24.hu is írt januárban, hogy 9 hónapja úgy szállítja el a szemetet Budapest agglomerációjában fekvő, 20 ezer lakosú Gyömrő városüzemeltető cége, hogy nem kapja meg az érte járó pénzt a megrendelő regionális hulladékkezelő vállalattól, azaz a DTKH-tól. A helyi tévé riportjában akkor arról számoltak be, hogy az állami kukaholding beszedi a lakosságtól a szemétszállítási díjat, aminek egy részét elvileg visszaosztja a regionális cégeknek. A DTKH alvállalkozóként veszi igénybe a gyömrői városüzemeltetési kft. segítségét, a szemetet tehát a helyi cég viszi el, ezért pedig ellenszolgáltatás jár. Pontosabban járna, mert a januári beszámoló szerint 70 millió forinttal tartozott a cégnek a DTKH – állította az önkormányzati cég vezetője. A DTKH arra hivatkozott, hogy azért nem tudnak fizetni, mert nekik sem utal az állami holding.

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik