Gazdaság

9 hónapja viszik el a szemetet, de nem fizetik ki őket

Immáron 9 hónapja úgy szállítja el a szemetet Budapest agglomerációjában fekvő, 20 ezer lakosú Gyömrő városüzemeltető cége, hogy nem kapja meg az érte járó pénzt a megrendelő regionális hulladékkezelő vállalattól – derül ki a helyi tv riportjából.

A piramis csúcsán az állami kukaholding, az NHKV Zrt. áll. Ez szedi be a lakosságtól a szemétszállítási díjat, aztán valamennyit visszaoszt a regionális cégeknek – jó nagy késéssel. A regionális cég jelen esetben a Duna-Tisza Közi Hulladékkezelő Nonprofit Kft. (DTKH), amely alvállalkozóként igénybe veszi a gyömrői városüzemeltetési kft. Segítségét: a szemetet tehát gyakorlatban a helyi cég viszi el, ezért pedig ellenszolgáltatás jár. Pontosabban járna, mert immáron 70 millió forinttal lóg nekik a DTKH – állítja az önkormányzati cég vezetője. Ez kilenc havi díj.

Eddig finoman jelezték a DTKH-nak, ugyan már, fizessék ki őket. Mindezidáig semmi. Stratégiát váltottak:

a rengeteg kérés, könyörgés után már ügyvédi levélben követeltük a tartozás kifizetését – mondta Agócs Zoltán. Ezt követően a DTKH kérésére megállapodtunk abban, hogy 2020 május végéig több részletben fizetik ki a tartozásukat. Az első részlet december 31-ig volt esedékes, de már ezt sem fizették ki – tette hozzá az ügyvezető.

A DTKH pedig az állami kukaholdingra mutogat, mondván, őket pedig a kukaholding nem fizeti ki.

Mivel a gyömrői cég nem tudja tovább ingyen elvégezni a szemétszállítási feladatot, mindenképp további lépéseket fognak tenni. Az ügyvezető elmondta, várnak még pár napot, de ha a DTKH nem kezdi meg a felhalmozott tartozása törlesztését, csődeljárást fognak kezdeményezni a közszolgáltató ellen.

Budapesten is áldatlan állapotok vannak: Karácsony Gergely főpolgármester is szóvá tette, hogy az állami kukaholding sok pénzzel tartozik a munkát ténylegesen elvégző Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik