Gazdaság koronavírus

Nyolcvanezer kereskedő lélegezhet fel a kijárási korlátozás feloldása miatt

Mintegy nyolcvanezer kereskedőnek jelent könnyebbséget, hogy az egész országban megszűnt a kijárási korlátozás, és a vásárlók a korábban érvényes nyitvatartási rend szerint látogathatnak el bármelyik üzletbe. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a március második felétől visszaeső fogyasztás az áprilisi mélypont után, a május eleji biztató kezdettel fokozatosan egyre bővül, és az év második felére visszaerősödhet a piac – írta a Magyar Nemzetre hivatkozva az MTI.

Vámos György a lapnak elmondta, hogy a többlépcsős enyhítési folyamat májustól nagyjából nyolcvanezer üzletet érint: többek között könyvesboltok, játékboltok, ruházati és cipőüzletek, sportszerkereskedések, ékszert vagy mobiltelefont kínáló egységek, újságosok, virágosok, piacok és trafikok is megkötések nélkül tartanak nyitva, de vannak fontos kitételek.

Tudomásul kell venni, hogy a vírus még nem tűnt el, ezért a kormány az egészségügyi szakemberek álláspontját figyelembe véve úgy döntött, hogy a védekezés folytatódik, ugyanakkor új szakaszba lép. Ezért megmaradt az idősek számára előírt háromórás vásárlási idősáv, emellett kötelező a boltban az orr, száj takarása maszkkal, vagy arra alkalmas eszközzel. Továbbra is fontos szabály a megfelelő távolság betartása a vevők között

– hívta fel a figyelmet a szakember.

A boltok, áruházak többsége hétfőtől a fővárosban is nyitva van, noha vidéken előfordult, hogy nem azonnal tudtak vásárlót fogadni a kereskedők, mert időt vett igénybe a felkészülés. Mindenki gőzerővel dolgozott az elmúlt hétvégén, hogy mihamarabb teljes üzemmódban működhessen – mondta Vámos György a Magyar Nemzetnek.

Kiemelt kép: Győr Pláza 2020. április 21-én. Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik