Belföld

Egy ellenzéki képviselő 150 ezres bírságot kapott a dudálós tüntetés után

A XVIII. kerület önkormányzati képviselője, Kassai Dániel arról számolt be, hogy 150 ezer forintos szabálysértési bírságot kapott, amiért részt vett a Clark Ádám téri dudálós tüntetésen, amin a kórházi ágyak kiürítése ellen tiltakoztak.

A múlt hétfői demonstráció után egyébként 49 embert büntettek meg. Kassai megemlítette, hogy  arra is utaltak, hogy „a jövőben ezt meg ne merjem ismételni”, de azt ígéri, hétfőn újra ott lesz a Clark Ádám téren, „mivel ez az ügy szimbolikus jelentőségű”.

A közúti szabályok kisebb megszegése miatt 31 embert jelentettek fel, a kijárási korlátozással összefüggő magatartási szabályok megsértése miatt pedig 44 embert jelentettek fel – vagyis vannak, akik a rendőrség szerint többféle szabálysértést is elkövettek. Gyülekezési joggal való visszaélés miatt is feljelentettek két embert, egy főt pedig tettleges becsületsértés miatt.

Indokolatlan dudálásért megbüntették a rendőrök a kormány ellen tüntető Szél Bernadettet és társait
A képviselő szerint egyértelműen a megfélemlítés volt a cél, mert a hatalom ennyit sem bír elviselni, de ilyen pitiáner húzásra nem számított.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik