A BMW Group jövőbeni debreceni gyárának építéséhez kapcsolódó előkészületi folyamatok újabb mérföldkőhöz érkeztek: Debrecen városának sikeres földterület-előkészítési munkálatai után a BMW Group május végéig hivatalosan is birtokba veszi a területet — közölte a társaság pénteken.
Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere és Dr. Papp László, Debrecen polgármestere ma bemutatták Michele Melchiorre-nek, a BMW Group debreceni gyárigazgatójának az előkészítési munkálatok eredményét. A mai bejárás alkalmával a hivatalos átadási folyamat megkezdődött és május végéig lezárul.
Továbbra is elkötelezettek vagyunk a debreceni gyár mellett, a koronavírus-járvány okozta gazdasági helyzet azonban hatással van az építkezésre, így a munkálatok ütemtervét eszerint kell újragondolnunk. A teljes megvalósulási időterv jelenleg felülvizsgálat alatt áll, hónapokban mérhető csúszást feltételezünk
– mondta el Michele Melchiorre a helyszínen.
A világjárvány egy váratlan, rendkívűli helyzetet állított elő. Egy ilyen volumenű beruházásnál természetesnek kell tekintenünk, hogy az építkezés menetrendje kapcsán néhány hónapos változtatásra sor kerül. Azonban szeretném leszögezni, hogy minden a szerződéses keretek között fog így is történni, semmilyen megkötött szerződés módosítására nincsen szükség. A területet ma átadjuk a BMW számára, a gyár megépül, Debrecen pedig a globális autóipar egyik nagyon fontos fellegvára lesz
– mondta el Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere.
Szijjártó Péter, Dr. Papp László és Michele Melchiorre május 15-én személyes bejárás alkalmával tekintette át a Debrecen északnyugati külterületén található ipari terület előkészületi munkálatainak eredményét. Az elmúlt 12 hónap során a 400 hektárnyi földterület egészét kiegyenlítették és az infrastruktúrához kapcsolták, a munkagépek több mint 2 098 000 köbméter földet termeltek ki és forgattak vissza, a mérnökök pedig mintegy 123 kilométer hosszú föld alatti csőhálózatot fektettek le és hozzávetőlegesen 12 kilométernyi esővíz-elvezető árkot alakítottak ki. Az első 500 cölöpöt, amelyek az épülő gyár stabilitását garantálják majd, ugyancsak elhelyezték.
Kiemelt kép: MTI/KKM/Boros Mátyás