A belügyminiszter a 14 millió forintos költséggel átalakított, tiszakécskei rendőrőrs épületének átadásán kiemelte: a kormány által az év végén biztosított kiemelt juttatás lehetővé teszi, hogy a rendőrök a többletszolgálat ellenértékét pénzben és nem szabadidő kiadásával kapják meg. Ismertette, hogy január elsejétől a közszférán belül a rendvédelmi szerveknél dolgozók kiemelt juttatást kapnak, amely ötszázalékos béremelést mindenkinek biztosít.
Ezen felül közterületi pótlékot vezetnek be, amely az illetményalap 45 százaléka. “Ezt azok a rendőrök kapják, akik járőröznek, tehát a közterületen dolgoznak” – tette hozzá a miniszter. Véleménye szerint, a rendőrök pályán maradását segíti az, hogy bevezetnek egy szolgálati idő pótlékot, amely tíz év szolgálati idő után jár.
Lamperth Mónika hangsúlyozta, hogy a béremeléshez szükséges többletfinanszírozást a rendvédelmi szervek maradéktalanul megkapják.