Belföld

Deutsch: Soha nem látott mértékű politikai támadások érték Magyarországot az EU-ban

Ugyanazok támadják ma Magyarországot, akik a bevándorlás elutasítása és a határkerítés miatt is támadták

– mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) delegációvezetője az MTI-hez is eljuttatott szerdai video-sajtótájékoztatóján, amelyben a csütörtökre tervezett, Magyarországgal foglalkozó EP-vitáról nyilatkozott. Deutsch Tamás kiábrándítónak és szánalmasnak nevezte, ami az EP-ben történik, úgy fogalmazott, szégyenteljes, hogy még a koronavírus-járvány közepette sem nyugszik az európai bal- és liberális oldal és a Soros-hálózat.

Európában már 160 ezren haltak meg a koronavírus okozta megbetegedésben, és milliók lettek munkanélküliek, ám a baloldali, liberális erők, a Soros-hálózat csoportjai még ebben a helyzetben is Magyarország megtámadásával vannak elfoglalva – mondta Deutsch. Szerinte az elmúlt hetekben

soha nem látott mértékű, megalapozatlan politikai támadások érték Magyarországot az EU-ban

és „a koronavírus-törvény azonban csak egy újabb ürügy, hiszen a jogszabályról az Európai Bizottság – kénytelen-kelletlen – hivatalosan is megállapította: semmilyen szempontból nem sérti az uniós jogot, és a járvány elleni védekezést szolgálja – közölte az EP-képviselő, megjegyezve: kiderült az is, hogy az EP korábbi állásfoglalásai szándékos hazugságokat és ténybeli tévedéseket tartalmaztak a koronavírus-törvényről és Magyarországról.”

Deutsch Tamás úgy fogalmazott: „az EP bevándorláspárti, balliberális többsége mindezek ellenére ma is egy szánalmas és átlátszó politikai cirkuszt ad elő”.

Ugyanazok támadják Magyarországot, akik a bevándorlás elutasítása és a határkerítés miatt támadják hazánkat. Évek óta azzal vannak elfoglalva, hogy nyomást gyakoroljanak a bevándorlást határozottan elutasító magyar politikára, és a nemzeti kormány helyébe egy a Soros-hálózatot kiszolgáló, bevándorláspárti, liberális kormány ülhessen

– mondta a delegációvezető, aki szerint rendszerszintű a kettős mérce alkalmazása Magyarországgal szemben az EU-ban.

Arról is beszélt, hogy a magyarországi ellenzék élharcosa a durva politikai támadásoknak, annak idején tollba mondták a Tavares-, majd a Sargentini-jelentést, folyamatosan hazudoznak Magyarországról, áskálódnak, állandón büntetést követlenek. Itt az ideje, hogy a magyar baloldali EP-képviselők bocsánatot kérjenek azért, amit a saját hazájuk ellen művelnek még most, a járvány idején is – mondta Deutsch Tamás.

Arra a kérdésre, hogy Vera Jourová európai bizottsági alelnökön kívül van-e olyan brüsszeli politikus, aki nem lát kivetnivalót a koronavírus-törvényben, az EP-képviselő azt válaszolta: Manfred Weber néppárti frakcióvezető álláspontja is egyezik az Európai Bizottság álláspontjával, vagyis hogy a jogszabály nem ellentétes az európai értékekkel, jogi normákkal.

Egy másik felvetésre elképesztőnek és a vitakoreográfia elfogultságát mutatónak nevezte azt a huzavonát és kekeckedő levélváltást, amelyet az EP elnöke kezdeményezett a magyar kormány vitarészvételével kapcsolatban. A politikus hajmeresztőnek tartja azt is, hogy David Maria Sassoli parlamenti elnök akar szerepet osztani és akarja meghatározni, ki képviseli egy szuverén uniós tagállam kormányát egy EP-vitában.

Varga Judit nem kap szót az EP-vitában
Az igazságügyi miniszter szerint nem a magyar kormány, hanem az EP veszi semmibe a legalapvetőbb demokratikus jogokat.

kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik