Élet-Stílus

Kijárhat a börtönből sétálni a „kedves” német kannibál

Tizenkilenc évvel ezelőtt egy hirdetésben keresett magának áldozatot egy német kannibál. Az első fogásból, vagyis saját magából még az áldozat is evett, mielőtt meghalt volna. Egy évvel később, amikor emberhús elfogyott, a gyilkos új áldozatot keresett, ugyancsak hirdetésben. Ekkor azonban feljelentették, elfogták, majd elítélték. Most, bár sokszor álmodik még az emberevésről, álruhában sétálgathat.

Az akkor 39 éves Armin Meiwes 2001-ben feladott egy hirdetést egy meleg férfiakat összehozó online fórumon. Nyíltan leírta, olyan férfit keres, akit megölhet, és megehet. Meglepő, de a hirdetésre hárman is jelentkeztek, és az első két felajánlkozót Meiwes utasította el.

Az elsőt azért, mert nem volt meg közöttük a szexuális kémia, a másodikat pedig azért, mert csak úgy vállalta volna az áldozat szerepét, ha kiszögezik, és halálra verik, a kannibál azonban ezt túl furának találta – írja a Daily Mail című brit bulvárlap.

A harmadik jelentkezővel, Bernd Brandes, 43 éves informatikussal minden stimmelt. Meiwes az anyja tulajdonában lévő rotenburgi kúriába vitte Brandest, ahol először levágta a még életben lévő férfi péniszét, majd sóval, borssal és szerecsendióval megsütötte. Brandes korábban húsz altatót vett be, hogy ne érezzen fájdalmat, majd Meiwessel együtt evett a saját testéből készült ételből, mielőtt a gyilkosa szíven szúrta.

Meiwes feldarabolta és fagyasztóba tette Brandes holttestét, majd hónapokon keresztül, rendszeresen evett belőle. Amikor az emberhús elfogyott, Meiwes új áldozatot keresett. A már bevált módon, hirdetést adott fel egy online fórumon, ezúttal azonban egy osztrák diák feljelentette.

Meiwest 2004-ben emberölésért nyolc és fél év börtönre ítélték, két évvel később azonban gyilkosságra változtatták a vádat, az ítéletet pedig életfogytiglanira súlyosbították. Bűncselekménye részleteiről maga Miewes beszélt egy 2007-es tévéinterjúban.

A kannibál a börtönben mintarab, mindenkivel kedves, udvarias, a társainak sokat segít, ezért kedvezményeket kap. Újabban például kiengedik sétálni. Németország olyan tartományaiba viszik, ahol kevés eséllyel ismerik fel az utcán, sapkát, napszemüveget visel, és két rendőr kíséri.

A pszichiátriai szakvélemény szerint Meiwes épelméjű, de a személyisége eltorzult. Ma is álmodozik, arról, hogy fiatal férfiakat gyilkol, majd eszik meg. Komoly esély van rá, hogy ha tehetné, újra bűncselekményt követne el.

(Kiemelt képünkön Armin Meiwes, ügyének 2006-os újratárgyalásán, fotó: Thomas Lohnes / DDP / AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik