Tudomány

Ezt a hajót egy atomrobbanás sem tudta elpusztítani

Kevés olyan hajó létezett az idők során, amelynek olyan kalandos története lenne, mint az amerikai USS Nevadának. A hadihajó a 20. század számos meghatározó eseményénél volt jelen, többek közt a Pearl Harbor ellen indított támadásnál is.

Két magánvállalatnak a közelmúltban sikerült megtalálnia a Csendes-óceánon elsüllyedt Nevada maradványait – írja az IFLScience.

A roncsot Pearl Harbortól 120 kilométerre délnyugatra találták meg.

Az 1914-ben útnak indított Nevada mindkét világháborúban szolgált. Az elsőben konvojokat kísért Írország és Nagy-Britannia között, majd 1941-ben a Pearl Harbor elleni japán támadásnál is jelen volt. Bár itt több találat is érte, sikerült elmenekülnie, és csak a sekélyebb vízben süllyedt el. A hajót megjavították, később pedig nemcsak a normandiai partraszállásban vett részt, hanem Okinava megszállásában is.

A második világháború után a Bikini-atollnál zajló nukleáris fegyverteszteken is használták: célpontként szolgált, két atomrobbanást is átvészelt. 1948-ban aztán Pearl Harbor közelében vett részt egy gyakorlaton: a hajót a tengerészet tüzérsége képtelen volt elpusztítani, végül csak légi torpedókkal tudták elsüllyeszteni.

A kutatók régóta tudták, hogy nagyjából merre lehetnek a Nevada maradványai, a roncsot viszont eddig nem lokalizálták. A keresésben a SEARCH régészeti cég és az Ocean Infinity tengerészeti robotikai vállalat vett részt. A szakértők víz alatti robotok segítségével bukkantak a 4700 méteres mélységben nyugvó hajóra. A kutatást a Pacific Constructor nevű hajóról folytatták, amely még a pandémia kitörése előtt indult útnak.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons/Közkincs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik