Belföld

Felfüggesztett börtönre ítélték gyermekpornográfia miatt a volt perui magyar nagykövetet

Egy év, két és fél évre felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint több mint félmilliós pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia miatt Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövetet a napokban a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) – írja a PestiSrácok.hu.

A lap szerint az ügyben tárgyalást nem tartottak, a bíróság iratokból hozta meg a büntetővégzést, amely nem jogerős, hiszen mind a vádhatóság, mind a védelem kérheti a tárgyalás megtartását.

A Fővárosi Főügyészség még 2019 novemberében emelt vádat a volt diplomata ellen. Azt az Index írta meg, hogy Kaletát teljes titokban hozták haza a hatóságok, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe.

Peruban nem, de Magyarországon eljárás indult ellene, és le is tartóztatták, nagyköveti rangjától megfosztották. Ebből eddig csak az volt ismert és hivatalos, ami tavaly tavasszal megjelent a Magyar Közlönyben, 2019. április 1-jétől már nem Kaleta Gábor a perui magyar nagykövet.

Fővárosi Törvényszék korábbi tájékoztatása szerint Kaleta Gábor számítógépein 19 ezer, kiskorúakról készült pornográf fényképet találtak, ellene tavaly novemberben emeltek vádat Magyarországon gyermekpornográfia miatt, büntetőpere márciusban kezdődött.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik