Belföld

Kiss Péter: sikeres a magyar forrásfelhasználás

Az elmúlt években sikeres volt európai uniós támogatások lehívása – mondta a kancelláriaminiszter, aki a Financial Timesra hivatkozva elmondta: az új tagországok támogatás-befogadó képességét rangsorba állítva Magyarország áll az első helyen.

Kiss szavai szerint az előcsatlakozási források felhasználásában száz százalékos, vagy ahhoz közeli eredményeket értünk el. A Nemzeti Fejlesztési Terv első szakaszában idén januárig 182 milliárd forint értékű pályázatról döntöttünk és ötmilliárd forint kifizetés volt. Mára 30 ezer pályázat érkezett be, és 555,9 milliárd forintról – amely a teljes keret 83 százaléka – már döntés született, és év végéig a kifizetés összege elérni majd a 120 milliárd forintot – tette hozzá.

A második Nemzeti Fejlesztési Tervről (NTF II.) elmondta: ennek Magyarország új közép-kelet-európai szerepéről kell szólnia, ami Európán belül egy alközponti szerepet jelent, egyebek mellett infrastrukturális, közlekedési, logisztikai, de tudományos, innovációs szempontból is. Az előttünk álló 8-10 esztendőben fog eldőlni, milyen lesz Magyarország a következő két emberöltőben. Úgy vélte, olyan nagyléptékű változásokra nyílik lehetőség, mint amit a kiegyezés időszaka hozott az országnak, és mindehhez a NTF II. biztosítja a hátteret.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik