Tizennyolc évvel ezelőtt, 2002. május 16-án mutatták be a Jóbarátok, Rachel gyereket szül című dupla epizódját, amiben megszületett Ross és Rachel közös gyereke, Emma. Igen, ez azt jelenti, hogy európai értelemben már ő is nagykorú, mi pedig mind elképesztően öregek vagyunk. És miért fontos ez? Mert a sorozatban erre az alkalomra készítettek egy videót Emmának.
Szia Emma, 2020-at írunk. Még mindig élvezed a szundit?
– mondta Chandler a kamerába egy évvel Emma születése után, az első születésnapján, 2003-ban, a 10. évad negyedik részében (utalva arra, hogy a gyerek alvása miatt nem tudnak elindulni időben a nyaralásukra Monicával).
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A 2020-as év akkor egészen elképesztően távoli valaminek tűnt, és senki még csak nem is sejtette, hogy Emma a 18. születésnapját a koronavírus-járvány miatt otthon tölti majd a négy fal között. Emma az internet szerint egyébként 2002. április 4-én született, a Jóbarátok egy másik rajongói oldala viszont május 16-ra teszi a születésnapját, arra a napra, amikor adásba került az erről szóló rész. De a pontos dátummal meg úgy az egész terhesség hosszával kapcsolatban is nagyon nagy a kavar.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az biztos, hogy a Jóbarátok sorozat fehér, díszdobozos DVD-kiadásában van egy füzet, benne egy fotóval Emma kórházi karszalagjáról, amin a 2002. április 4. dátum szerepel. Rachel terhessége azonban a hetedik évad utolsó részében derült ki, ami egy évvel korábban, 2001 májusában került adásba. Ebben a részben házasodott össze Monica és Chandler, az esküvő pedig egészen biztos, hogy májusban volt, mert a hetedik évad egy korábbi részében, amikor Rachel megpróbálja olcsón megszerezni Monica menyasszonyi ruháját egy leárazáson, említi egy másik menyasszonynak, hogy májusban lesz az esküvő.
A sztori szerint Rachel ekkor már egy hónapos terhes volt, ami azt jelenti, hogy Emmának 2002 januárjában kellett volna megszületnie. E helyett ugye a születés egy évvel később, májusban került adásba, a májusi dátum pedig stimmelne is, ha Rachel terhességét a nyolcadik évad első részétől számítjuk, amit pedig 2001 szeptemberében mutattak be. Ezt a gondolatmenetet támasztja alá az is, hogy a 2001 decemberében bemutatott nyolcadik évad 11. részében Rachel a negyedik hónapban van.
Viszont nemcsak a születési dátuma körül vannak kérdések, abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy pontosan mi a neve Emmának. Az IMDb szerint Emma Geller-Green, mivel apját Ross Gellernek, anyját pedig Rachel Greennek hívják. Illetve csak sejtjük, hogy Rachel vezetéknevének végén nincs még egy e betű, mert ebben sincs nagy egyetértés. Rachel gyakorlatilag mindenhol Green néven szerepel, ám a sorozatban többször is feltűnik a Greene név, e-vel a végén. Például amikor Ross elveszi Emilyt, az esküvői meghívón Rachel Greene szerepel címzettként. Illetve az irodája ajtaján is a Greene név látható, e-vel. Ám amikor megrendelik Emma első születésnapjára a tortát, a dobozon a Green név olvasható, e nélkül.
Az az egy azonban biztos, hogy akármikor is született Emma, már elmúlt 18 éves, ahogy idén 18 éves a későbbi részekben őt alakító Noelle Sheldon is. Sheldon már 2020. január 2-án megemlékezett a fontos évfordulóról, és Instagramján jelezte Chandler videóra mondott szövegére utalva, hogy felébredt a szundiból.
Emma szerepét egyébként ikertestvérével, Calival felváltva játszották el – összesen nyolc részben –, és azóta is maradtak a színészetnél, szerepet kaptak egy 2019-ben megjelent horrorfilmben is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
És mit tudunk még a sorozatbeli Emmáról? Azt, hogy egy egyéjszakás kalandból jött össze, szülei akkor ugyanis már rég szakítottak. Akkor fogant meg, amikor Rachel és Ross a 299. alkalommal voltak együtt. Nem, ezt nem mi számoltuk össze, hanem Ross, aki egy korábbi részben, már a szakításuk után közli valakivel, hogy összesen 298-szor feküdt le Rachellel, amíg együtt voltak. És igen, ott volt még az a rész Vegasban, amikor Ross és Rachel részegen összeházasodtak, de mindketten tagadták, hogy szexeltek volna, szóval azt nem számoljuk.
Az Emma nevet egyébként Monica a saját leendő lányának szánta, de Rachelnek annyira megtetszett, hogy Monica megengedte neki, hogy használja. Korábban Ross Delilah-nak akarta nevezni a gyereket, de ezt Rachel megvétózta, mert szerinte úgy hangzik, mint egy bibliai kurva.
Persze azt se felejtsük el, hogy Rossnak az első házasságából már született egy gyereke, Ben, vagyis Emmának van egy féltestvére, ám Ben – akit egyébként nagyobb korában Cole Sprouse (Palvin Barbara pasijának, Dylan Sprouse-nak az ikertestvére) alakított – miután Emma megszületett, egyáltalán nem szerepelt a sorozatban, a két gyereket együtt soha nem láthattuk a képernyőn.
És milyen izgalmak történtek még Emmával a sorozatban?
- Az internet szerint Rachel 47 órányi és 27 percnyi vajúdás után szülte meg Emmát, bár a való életben ennyi idő után már császároznak.
- Emma első szava a gleba volt. Ross először nem vette komolyan, de aztán Rachel kikereste a szótárban, és kiderült, hogy a gleba egyfajta gomba húsos, spóratartó része, ami után Ross örült, hogy a gyerekéből tudós lesz.
- Az első születésnapjára Rachel egy nyuszis tortát rendelt, helyette azonban véletlenül egy pénisztortát kapott.
- Amikor Rachel egyik húga, Amy vigyázott rá, Ross és Rachel engedélye nélkül kiszúratta Emma fülét.
- Rachel nem engedte, hogy Emma hintázzon, mert kislánykorában, amikor négyéves volt, volt egy hintabalesete. Beakadt a haja a láncba, és csak úgy tudták kiszabadítani, hogy levágták a haját.
- A tizedik évad nyolcadik részében Phoebe titokban benevezi Emmát egy gyerekszépségversenyre, amit Emma megnyer, és kap ezer dollárt.
Kiemelt kép: Instagram/Cali Sheldon