A Fidesz elnöke szerint az utóbbi másfél évtizedben Magyarországon vadkapitalizmus volt: itt az ideje áttérni egy tisztességes piacgazdaságra, egy sokkal emberségesebb Magyarországra.
Törölni kell a luxusprofitot, és akkor csökkenteni lehet az áram árát; újra kell tárgyalni az energiatermelő cégek és az állam közti szerződéseket – jelentette ki a volt miniszterelnök a múlt hét végén készült interjúban, amelyet az Egyenes beszéd című műsorban láthattak a nézők.
A Fidesz-elnök lehetségesnek, sőt kívánatosnak tartja egy, az eltartottak számát figyelembe vevő radikális adócsökkentést – mint mondta, ez áll a Fidesz programjának középpontjában. Szerinte csak a radikális adócsökkentés lehet a kiút az államháztartás botrányos állapotából; ha az adózás ésszerű lesz, jelentős mértékben fog növekedni a mostaninál szívesebben adózó vállalkozások száma. Az alsó kulcsot egyébként 13 százalékra tervezik, amelynek elérését még Medgyessy Péter 2002-ben tűzte ki célként – tette hozzá.
Orbán eltolná a kampányt
Arról is beszélt: nem fogadja el, hogy a választási kampány két erős ember párharca lesz. Nem érzi magát kihívónak, és nem is kíván így viselkedni. Ő csapatot épít, nem szeretné, ha az emberek csak őt látnák; egy ember nem tudja megváltoztatni az országot. Azzal kapcsolatban, vállal-e majd a vitát Gyurcsány Ferenccel, azt felelte, semmilyen megmérettetéstől nem szokott elzárkózni. Hangsúlyozta ugyanakkor: bár szép dolog a politikai verseny, a startpisztoly eldördülése után leszűkül az együttműködés terepe.
Az ország nehéz helyzetben van, ezért azt tanácsolja, hogy a nyílt kampány időszakát, amennyire csak lehet, tolják odébb: „ez nem az a gazdaság, amely a politikai viharokat képes lenne különösebb veszteségek nélkül elviselni”.
Annak kapcsán, hogy milyen pártokkal szövetségben képzeli a jövőt a Fidesz, azt mondta: nem fedi a valóságot az, hogy Magyarországon csak szövetségben lehet sikerre jutni, semmi okuk arra, hogy ne magukban bízzanak. Persze a szövetségesek is fontosak, közöttük van a Kereszténydemokrata Néppárt, a Vállalkozók Pártja, az MDF-ből a nemzeti fórum nevű csoport, valamint a Kisgazda Polgári Egyesület tucatnyi jelöltje.
