Kultúra

Eszenyi Enikő először szólalt meg a vígszínházas botrány óta, de a visszalépésről nem beszélt

A HVG írta meg, hogy Eszenyi Enikő először adott hírt magáról, mióta március végén visszalépett a Vígszínház igazgatói pályázatától. A botrány azután robbant ki, hogy a 24.hu-nak több volt kollégája is mesélt Eszenyi módszereiről, majd sok színész állt ki a nyilatkozók mellett, többek között Stohl András és Kovács Patrícia is aláírta a nyílt levelet.

A vígszínházi botrány krónikája Eszenyi nagyinterjújától a visszalépéséig
Eszenyi Enikő csütörtök délután bejelentette, hogy visszavonja pályázatát, miután az elmúlt hetekben számos kollégája vádolta meg hatalmi visszaélésekkel.

Eszenyi Enikő most az Írdalá.hu oldalának beszélt egy Zoom-bejelentkezésben, hogy támogatja a Székely Nemzeti Tanács polgári kezdeményezését, miszerint Európa őshonos nemzeti közösségei, például a határon túli magyarok is megőrizhessék az identitásukat a szülőföldjükön, és ehhez az Európai Unió biztosítson forrásokat. Eszenyi azért állt a program mellé, mert tavaly két előadással mentek Székelyföldre, és megható szeretettel fogadták őket, amit a társulat is nagyon megérzett.

 Az ember kicsit feleslegesnek érzi magát, mint művész

– mondta a színész-rendező a karantén időszakáról, és hozzátette, hogy új projektre készül.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik