Már évek óta folyik az egyezkedés a karácsonyi nyitva tartásról – írja a Népszabadság. Egyes multinacionális kereskedelmi cégek és bevásárlóközpontok a vásárlói igényekre és szokásokra hivatkozva – és persze nem mellékesen a várható többletbevételre is gondolva – minél későbbre tolnák a zárást, az érdekvédők viszont azért harcolnak, hogy más munkavállalókhoz hasonlóan a kereskedelemben dolgozók is méltóképpen ünnepelhessenek karácsonykor.
Az egyértelmű, hogy a munkáltatói szövetségek partnerei ebben a szakszervezetnek, hiszen évek óta sikerül megállapodniuk egy elfogadható zárási időpontról, amit a kiskereskedelmi egységeknek ajánlanak, s amit azok a tapasztalatok szerint be is tartanak.
A lap információi szerint az idei évzárás viszont várhatóan nem lesz feszültségektől mentes, néhány munkáltató ugyanis arra készül, hogy a január 1-jétől érvényes áfaváltozás miatt az újévi, egyébként munkaszüneti napon leltározásra és árazásra rendeli be alkalmazottjai többségét.
Márpedig a munka törvénykönyve szerint munkaszüneti napokon a dolgozók nem foglalkoztathatók leltározás, átárazás vagy más, rendkívüli munkavégzést nem igénylő feladatok miatt – szögezte le a Népszabadságnak Mátraházi István, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének alelnöke. Erre a törvényi előírásra egyébként a december 24-i nyitva tartásra vonatkozó – a munkáltatói szövetségek és a szakszervezet – ajánlásban is felhívják a figyelmet.