Gazdaság koronavírus

Padlóra kerültek a pénzváltók, az államtól várnak segítséget

A Növekedés.hu-nak adott interjút Taraczky Andrej, a Magyar Pénzváltók Országos Egyesületének alelnöke, aki a szektor visszaesésével kapcsolatban úgy fogalmazott:

Az alapvetően turisták által látogatott helyszíneken (belvárosi sétálóutcák, turisztikai nevezetességek) a visszaesés több mint 90 százalékos volt, így az ott lévő irodák átmenetileg be is zártak. A bevásárlóközpontokban lévő irodák esetében mintegy 75-80 százalékos a visszaesés mértéke, amióta kijárási korlátozások kerültek bevezetésre.

Hozzátette: a hipermarketekben is jelentős forgalomcsökkenés történt, de az ott található nagy élelmiszerüzletek miatt ennek mértéke 65-70 százalék. Az úgynevezett utcai váltók, amelyek a nagyobb városok forgalmas utcáira nyílnak, a kijárási korlátozás miatt szinten nagymértékű visszaesést tapasztaltak a forgalomban. Ennek mértéke 70-80 százalék közötti.

Elmondta: tekintettel, hogy költségeik legnagyobb részét a munkabérek és bérleti díjak teszik ki, a legnagyobb segítségre ezen a két területen van szükség.

A nemrégiben módosított, “kurzarbeit” néven elhíresült, csökkentett munkaidős foglalkoztatás támogatására vonatkozó rendelet már nem tartalmaz annyi korlátozást mint annak legelső változata, így jó eséllyel iparágunk is tud már élni ennek lehetőségével. A második költségelem tekintetében viszont még nem történt intézkedés a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretén belül, pedig már sokszor szó volt róla, hogy külföldi példára nálunk is valamilyen hasonló központi megoldás fog születni ennek a problémának a kezelésére

— tette hozzá Taraczky Andrej.

Kiemelt kép: Mónus Márton/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik