Belföld

Viharok a hosszú hétvégén, figyelmeztetést adtak ki

Pénteken kezdetben borult vagy erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, amely délután tovább folytatódik, emellett a Dunántúlon már gomolyfelhők is képződnek. Eleinte többfelé várható kisebb eső, zápor, helyenként zivatar, délutánra kelet, délkelet felé tolódik a csapadék tengelye, amely ezzel egy időben fokozatosan szűnik is – áll a Kiderül.hu előrejelzésében.

Figyelmeztetés

A déli, délnyugati szél nagy területen lesz élénk, időnként meg is erősödik, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 16 és 21 fok között várható. Késő este 10, 15 fok valószínű. Péntekre négy északnyugati, nyugati megye kivételével az egész országra

figyelmeztető előrejelzés van érvényben, amely zivatarok kialakulására hívja fel a figyelmet, ahol elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.

A figyelmeztetés szombatra is több megyét érint, a részleteket itt találja.

A szél marad

Szombaton fokozatosan szakadozik, délután nagyobb területen jelentősebben csökken is a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar, az északnyugati szelet többfelé kísérhetik erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

Vasárnap kezdetben nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk, majd délutánra csökken a felhőzet, és gomolyfelhős, napos idő ígérkezik. A frontális csapadék – eső, zápor, egy-egy zivatar – kelet felé átvonul, délután már csak helyenként lehet záporeső. Az északnyugati szelet többfelé kísérik erős, helyenként viharos lökések, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik