Sport koronavírus

30 százalékkal csökkent a Fradi kéziseinek fizetése – a következő szezonra is

Nyíri Zoltán, a Ferencváros ügyvezető alelnöke volt a Kézivezérlés Extra legutóbbi vendége, az egyik téma pedig Kubatov Gábor, az FTC elnökének nyilatkozata volt, amelyben bejelentette, hogy a klub csapatainál is csökkentették a béreket. Nyíri azt mondta, nem kapkodtak a megegyezéssel, mert nem lehetett tudni, hogy alakul az életünk, de azóta leültek a játékosokkal és sikerült mindenkivel megegyezni.

A férfi és a női kézilabdázóknál, mivel az ő esetükben már véget ért a bajnokság, egységesen harminc százalékkal csökkentették a fizetést, ami érvényes a következő szezonra is.

Ez vonatkozik azokra a légiósokra is, akik majd a nyáron csatlakoznak a női kerethet, Nyíri úgy tudja, velük is sikerült megegyezni. Negyedévente megnézik majd a büdzsét, ha lesz rá lehetőség, akkor „pótolgatják vissza” a béreket majd a következő szezonban, a mostanira végig érvényes a csökkentés.

A Danyi-Elek párosnak lehet, hogy választania kell a klubjuk és a válogatott között
Jelen pillanatban van is, meg nincs is szövetségi kapitánya magyar női kézilabda-válogatottnak.

Szóba került a kapitánykérdés is. Mint ismert, Danyi Gábort és Elek Gábort kérték fel, hogy a menesztett Kim Rasmussen után készítse fel a csapatot az olimpiai selejtezőre és Eb-kvalifikációra, de ezeket a mérkőzéseket a világjárvány miatt elhalasztották – a selejtezőtorna jövő márciusban lesz, az Eb-re pedig kijutott Magyarország az EHF döntése értelmében. A szövetségtől még nem érkezett megkeresés azzal kapcsolatban, hogy Elek Gábor mellék- vagy főállásban a női válogatott kapitánya legyen. Nyíri szerint a nemzeti csapat, az olimpiai kijutás mindenek felett áll, a Ferencváros mindig azt fogja támogatni, ami a legjobb a válogatottnak, de erről majd akkor döntenek, ha az MKSZ-től érkezik hivatalos felkérés.

A Siófok légiósa nem érti, a magyar szövetség miért járt el máshogy, mint a többiek
Az európai bajnokságok közül csak a magyaroknál döntött a korábbi állás.

Ami a következő szezont illeti, a női csapatnál a Bajnokok Ligája négyes döntője kimondva is cél – persze, ha indulnak a sorozatban –, valamint szeretnék megszorongatni a Győrt. Magyarországnak egy fix helye van a BL-ben, ez az ETO-é, emellett pedig lehet egy szabadkártyát igényelni, amit az elmúlt években a Ferencváros kapott és a szövetség úgy zárta le a mostani szezont, hogy az előző szezon végeredményét veszi figyelembe, amikor az FTC volt a második. A Siófok, amely idén előzte a Fradit, már jelezte, ők is igényelni fognak egy szabadkártyát a BL-re.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik