Tech

Káprázatos képpel ünneplik a Hubble űrtávcső születésnapját

1990. április 24-én indult útnak a történelmi jelentőségű Hubble űrtávcső. A 30 éves évfordulót a szakértők az űrteleszkóp egy korábban nem látott képével ünnepelték meg. A felvételen a vörös NGC 2014 jelű csillagköd és kék szomszédja, az NGC 2020 látható. A két objektum a Nagy Magellán-felhő része, ez a Tejútrendszerrel szomszédos, attól 163 ezer fényévre fekvő törpegalaxis.

Az NGC 2014-re jellegzetes formája miatt gyakran csak kozmikus zátonyként hivatkoznak.

A csillagködben kifejezetten nagy csillagok is találhatóak, a középpontjában látható fényesebb régiót 10-20 naptömegű objektumok alkotják.

Kép: Kép: NASA, ESA and STScI

A Hubble űrtávcső a NASA és az Európai Űrügynökség (ESA) összefogásával jött létre. Az űreszköz nemcsak a Naprendszert, hanem az azon túli területeket is vizsgálta, eredményeivel pedig óriási hatást gyakorolt az űrkutatásra.

Az űrteleszkóp 30. születésnapjáról világszerte megemlékeztek az űrkutatásban érintett szervezetek. Magyarországon a COVID-19-járvány miatt a Svábhegyi Csillagvizsgáló a Facebookon tartott egy rövid ismertetőt Kiss László, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont igazgatójának segítségével. A videóban számos érdekesség elhangzik a Hubble űrtávcsőről, és már csak azért is érdemes megnézni, mert Kiss László közérthetően, rendkívül szórakoztatóan tálalja a tényeket.

A Hubble még mindig szorgosan gyűjti az adatokat, és remélhetőleg rövidesen utódja, a James Webb űrtávcső is csatlakozik hozzá. Az új generációs űreszköztől áttörő eredményeket várnak a szakértők, igaz, még nem tudni, hogy pontosan mikor is állhat munkába, a projekt ugyanis évek óta csúszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik