Élet-Stílus

Büntetést kapott a vetéléstől rettegő nő

Az asszony vérzéssel és görcsökkel sietett kórházba, ahol megbüntették, mert nem volt parkolójegye.

A 33 éves romfordi nő, Kirsty Tierney-Jones aznap hajnalban azért ült autóba, mert rettegett, hogy el fogja veszíteni második gyermekét. Hajnalban heves görcsökre és erős vérzésre ébredt, ezért úgy döntött, egy percig sem vár, hanem autóba ül és inkább megvizsgáltatja magát az ügyeletes orvossal.

A nő ma már nem tagadja, pánikba esett aznap, de mint mondja, képtelen lett volna elviselni, ha még egy gyermekét elveszíti. Az asszony ugyanis eredetileg ikreket várt, csakhogy a terhességi vészes hányás miatt – amivel csak későn került orvoshoz – a 14. hétben elveszítette egyik gyermekét.

Szerencsére ebben az esetben még időben érkezett a segítség, így Kirsty hamarosan egészséges kislánynak adott életet. Csakhogy nem ez volt az utolsó dolog, ami aznap történt vele. Nem sokkal később ugyanis kiderült, az asszony kapott egy 75 fontos (átszámolva 28 ezer forintos) büntetést, mert úgy parkolta le az autóját a kórháznál, hogy nem váltott parkolójegyet.


Kép forrása: Google

„A gyermekem akár meg is halhatott volna” – nyilatkozta az édesanya, aki hozzátette: gusztustalannak tartja, hogy a parkolótársaságot nem érdekli a vészhelyzet. „Ha időpontra megyek, nyilván máshogy cselekszem, de aznap a kislányom élete volt a tét” – tette hozzá az egyik helyi lap riporterének.

A megszólalása egyébként nem maradt reakció nélkül: néhány nappal később a Gemini Parking Solution nevű cég állítólag törölte a büntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik