Forma-1

Hamiltont hírbe hozták a Ferrarival, ütős választ adott

A hatszoros Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton az Instagramon azt írta, hogy a Mercedes az álmai csapata. A brit pilóta ezzel arra a pletykára reagált, miszerint az idei év végén lejáró szerződését nem hosszabbítja meg, hanem a Ferrarihoz igazol.

Mindenekelőtt nincs szükségem egy másik csapatra az álmaimhoz beteljesítéséhez, az a mostanival már megtörtént

– írta Hamilton. Hozzátette, nem áll szándékában elszerződni a Mercedestől, mert ott olyan emberek veszik körül, akik az első naptól fogva törődnek vele.

A 35 éves versenyző vb-elsőségei közül ötöt szerzett a német csapattal, amely az elmúlt hat egyéni és konstruktőri világbajnoki címet elhódította.

Korábban a Ferrari azt közölte, jövőre is a jelenlegi pilótapárosával, azaz a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettellel és a monacói Charles Leclerckel kívánnak rajthoz állni, előbbinek ugyanakkor 2020 végén ugyancsak lejár a szerződése.

A Forma-1 71. idénye március közepén rajtolt volna Ausztráliában, de a koronavírus-járvány miatt törölték a teljes versenyhétvégét Melbourne-ben. Ezután sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt halasztották el, míg a monacóit törölték. Így leghamarabb a Francia Nagydíjjal kezdődhetett volna a szezon, de valószínűleg a június 28-ra tervezett futamot is el kell halasztani, mivel Emmanuel Macron államfő módosította a tömegrendezvényekre vonatkozó tiltás időpontját.

A július 5-i Osztrák Nagydíj után következne július 19-én a Brit, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíj.

Kiemelt kép: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik